-
Adventi előadások az Igézőben
Karácsonyváró előadásokra várja a gyermekeket és szüleiket a Basa utcai Igézőben a Szabad Színház. A bűbájos lakat, Az elcserélt ajándékok, A karácsonyi titok, a Kis „karácini” csoda című előadásokat nézhetik meg ebben a hónapban a családok.
2024.11.27. -
Iskolába hívogató programok
Az iskolába készülő nagycsoportos óvodásoknak és szüleiknek érdemes figyelemmel kísérni a székesfehérvári általános iskolák honlapját, közösségi oldalát, ahol az iskolába hívogató programok időpontját közzéteszik. Novemberben és decemberben 17 helyszínen várják délutánonként a családokat.
2024.11.27. -
Betlehemek kiállítása
Advent a Rác utcában címmel idén is minőségi időtöltésre, karácsonyi díszek készítésére várja az érdeklődőket december 8-án és 15-én a Fehérvári Kézművesek Egyesülete. A Betlehemi Szép Csillag kiállításuk pedig november 30-tól egészen december 22-ig lesz látogatható a Szent István Művelődési Házban.
2024.11.26. -
Karácsonyi buszmegálló
Díszítsük fel a várost együtt! címmel indított még október végén adventi rajzos felhívást a Városgondnokság és a PrintR Nyomda. A mintegy négyszáz beérkezett gyermekrajz a Várkörúton az Országzászló téri buszmegállókban, a Fő utcán az Országzászló térnél és a Zichy ligetben a fénykoronánál látható.
2024.11.26.
Kosarasok a kosárban – családi a nap a tűzoltóságon az Arconic-Alba Fehérvárral
Interaktív, családi közönségtalálkozóra hívta az Arconic-Alba Fehérvár kosarasait a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szerdán délután.
A sportolók a tűzoltók Szent Flórián körúti telephelyén jó hangulatban ismerkedhettek meg a katasztrófavédelemben dolgozók mindennapjaival. A csapat Alejandro Zubillaga vezetőedző és Vojvoda Dávid csapatkapitány vezetésével többek között kipróbálhatták a telephely autóit, köztük azt az emelőkosaras járművet is, amivel több mint 20 méter magasra is felemelkedhettek. A játékosok megismerkedhettek a tűzoltó fecskendővel, valamint lecsúszhattak a látványos tűzoltórúdon is. A délután egyik legkedveltebb pontja volt a Komondor RDO 4336 típusú jármű kipróbálása, ami a maga 17 tonnás súlyával és 506 lóerős teljesítményével lenyűgözte mind a kosarasokat, mind a szurkolókat.
„Nagyon büszkék vagyunk, hogy egy városban szolgálhatunk. Sok mindenben kapcsolódik a hivatásunk, hiszen mindkét területen fontos a csapatmunka és az egyéni teljesítmény egyaránt. Ráadásul mi is arra törekszünk, hogy az országban a legjobbak legyünk.” – köszöntötte Sallai László tűzoltó alezredes, a Székesfehérvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője, aki egy Arconic-Alba Fehérvár színeiben pompázó sisakkal lepte meg a kosarasokat. Az alezredes elmondta, hogy ezzel a különleges alkalommal szeretnék egy kicsit bemutatni a munkájukat, a tűzoltó mindennapokat.
A családi napon mindenki jó hangulatban felejthette el az alapszakasz fáradalmait, azonban az Arconic-Alba Fehérvár játékosai számára nem ért még véget a szezon. A székesfehérvári kosarasok a második helyen zártak a bajnokságban, jelenleg pedig a rájátszás sorsolását várják, ahol jó eséllyel ismét a döntőért küzdhetnek tavasszal.