-
Új röpladás komplexum épül
Hosszútávú megállapodás született a PORTÉP Kft. és MÁV Előre Sport Akadémia között, melynek keretein belül 3300 négyzetméteres sportkomplexumot építenek Székesfehérváron. Extraligás versenypálya, utánpótlás centerpálya és három strandröplabdapálya is épül a 3300 négyzetméteres csarnokban.
2024.07.17. -
Döntetlen a főpróbán
A Göztepe elleni mérkőzéssel zárta az edzőtábort a Fehérvár FC csapata, a török együttes az előző idény végén jutott fel a Süper Lig-be. Már az első félidőben kialakult a 2-2-es végeredmény, a Vidi mindkét gólját a remek formában lévő Christensen szerezte.
2024.07.17. -
Fehérváron készül a válogatott
Hosszú szezon és rövid pihenő után kezdte meg négy hetes felkészülését a ruandai világbajnoki előselejtezőre a Magyar női kosárlabda - válogatott Székesfehérváron.
2024.07.17. -
Bérletet váltott a polgármester
Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is megvásárolta bérletét a Hydro Fehérvár AV19 jégkorongcsapatának következő szezonbéli mérkőzéseire.
2024.07.16.
Kosárlabda: kevés emberrel is nyerni tudott az Alba Szolnokon!
![Kosárlabda: kevés emberrel is nyerni tudott az Alba Szolnokon!](/_upload/images/news/67740/szo-alb.jpg)
Szolnoki Olajbányász-Alba Fehérvár 71-74 (13-14, 22-22, 22-15, 14-23)
Mindkét együttes nehéz helyzetben várta a kezdést. A Szolnok már nagyon régen játszott mérkőzést, edzeni is csak néhány napja tudtak egyszerre sokan a koronavírus esetek miatt, míg az Alba csak kilenc játékossal tudott gyakorolni a héten, sőt, csak ennyi játékost tudott benevezni a mérkőzésre. Ennek ellenére nagyrészt a fehérváriaknál volt az előny az első 10 percben, ami sok hibával tarkított játékot hozott. A folytatásban továbbra is a vendégek irányították a történéseket, ők vezettek hol kevesebb, hol kicsivel több ponttal. Aztán egyszer csak már tíz pontos előnyre tettek szert, mert négy triplát behajítottak (az első negyedben egyet sem). De utána szinte semmi nem ment be nekik, csak két duplát jegyezhettek, így 6 pontos szolnoki előnnyel vágtek neki a csapatok a záró 10 percnek.
Fordulás után egy darabig találat itt, aztán ott, aztán csak ott, itt nem, így a Szolnoki Olajbányász először vezetett 9 ponttal. Sok, sok hibát vétettek a pályán lévők, látszott a sok kihagyás, illetve az, hogy kevés embert tudott rotálni Zollner mester a fehérváriaknál. De szép lassan lopózott az utolsó tíz percben az Alba Fehérvár előre, a házigazdák főleg Badzim tripláinak örülhettek. Pongó bravúros labdaszerzéseinek köszönhetően, illetve Stark extráinak betudhatóan az utolsó percnek Alba előnnyel vágtak neki a felek Már csak 12 másodperc volt hátra, de a Szolnok jöhetett, ennyi idő bőven elég egy triplához és az egyenlítéshez. De a másik Pongó, a Fehérvárban kosarazó Marcell öccse dobta el a labdát a vonalon túlról, nem ment be, Lukácsé volt a lepattanó, nyert az Alba Fehérvár. A nehéz körülmények ismeretében az Alba bravúros győzelmet ért el, és a sorozatban aratott három győzelem, azaz a mesterhármas tudatával indulhattak haza!
Szolnoki Olaj: Pongó Máté -, Pallai 7/3, Cummings 8/3, SUBOTIC 17/3, Cakarun 7, csere: Solano 4, BADZIM 20/18, Rudner 6/6, Zsíros -, Taiwo 2. Vezetőedző: Gasper Potocnik.
Alba Fehérvár: STARK 26/9, PONGÓ MARCELL 12/3, Takács Milán 2, Fakaude 9/6, Omenaka 4, csere: Vojvoda 11/6, Lukács 3, Davis 7/3. Vezetőedző: Matthias Zollner.