-
Emléktúra a doni hősökért
Emlékmenettel, túrával, koszorúzással emlékeznek ezen a hétvégén a doni hősökre. Január 10-én, pénteken hagyományőrző díszelgéssel, koszorúzással emlékezik a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Doni Bajtársi Szövetség, január 11-én, szombaton pedig a MATASZ Székesfehérvári Szervezete indít emléktúrát.
2025.01.09. -
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14.
Közbeszerzésen a 81-es és a 63-as illetve az új M7-es csomópont tervezése
Az érintett szakaszokon tanulmányterv és hatásvizsgálati dokumentáció készítése, valamint a környezetvédelmi engedély megszerzése a feladat.
A kormány már döntött a Komárom és Székesfehérvár között a 13-as és 81-es utak négysávúsításáról. Ezt a közlekedési sávot hosszabbíthatja meg ez a fejlesztés az M6-os közelében fekvő Sárbogárdig.
A projektre azért is van szükség, mert a komáromi híd által beinduló szlovák-magyar teherforgalom várhatóan az M1-esen Budapest felé, illetve a 13-as és a 81-es főúton a déli régiók felé fog közlekedni. A négysávos 13-as és a 81-es ugyanakkor a Győr felől érkező forgalomnak is alternatívát adna Budapest elkerülésére, kiegészítve a jelentős fejlesztésen átesett 62-es főúttal (Székesfehérvár-Dunaújváros), illetve a most szóban forgó Székesfehérvár-Sárbogárd útvonallal.
A most megjelent közbeszerzés két részből áll. A Komárom és Székesfehérvár közötti részprojektben az alábbiakat tervezik:
- a 13-as főút burkolat megerősítése (115 kN terhelésre) a 2x1 sávos keresztmetszet megtartásával az új komáromi Duna-hídhoz vezető, Komáromot elkerülő másodrendű főút és az M1 autópálya között 5,3 kilométeren;
- az M1-es és Székesfehérvár között a 13-as és a 81-es főút négysávosítása 85,0 kilométer hosszan, a települések elkerülésével.
- az M1-es autópálya komáromi csomópontjánál az autópálya 2x3 sávosításánál tervezésre kerülő csomópontját kell figyelembe venni.
A Székesfehérvár és Sárbogárd közötti útvonalra ez a részprojekt vonatkozik:
- a 63-as főút négysávosítása 35 kilométeren az M7-es autópályán létesítendő új csomópont és a (távlati) M8-as autópálya sárbogárdi csomópontja között.
A közbeszerzésre az ajánlattételi határidő 2019 december 5.
„Nagyon örülünk, hogy egy olyan, konkrétumokat tartalmazó fejlesztési és tervezési csomag került kiírásra, amely Székesfehérvár és környéke számára választ ad a legfontosabb közlekedési kérdésekre, problémákra. Fontos a közlekedés biztonságának megteremtése, amely egyrészt a kis kapacitású, balesetveszélyes csomópontok bővítését jelenti, másrészt a tervek megvalósulásával korszerű négysávos út köti majd össze az M1-M7-M6-os utakat, amitől a balesetek számának csökkenését várjuk. Környezetvédelmi szempontból is előrelépést teszünk, és az új szakaszok jelentős mértékben tehermentesítik majd a város belső úthálózatát is az átmenő forgalomtól. A beruházás a Dunántúl két fontos erőközpontját – Székesfehérvárt és Győrt – hozza közelebb egymáshoz, valamint a megye déli részének integrációját segíti ez az útfejlesztés. A tervezett beruházásokkal tovább erősödik a város infrastrukturális helyzete, és ez biztosítja, hogy a fehérvári gazdaság nemcsak a mában, hanem a jövőben is prosperáljon, fejlődjön.” – erősítette meg dr. Cser-Palkovics András polgármester.