Közel 300 mű érkezett a Fejérvíz és a Vízügy víz világnapi alkotó pályázatára

A Fejérvíz Zrt. és a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a Fejér vármegyei óvodások és iskolások számára hirdette meg a víz világnapi rajz-, fotó- és videópályázatot. Idén egy globális kampány részeként a gleccserek megőrzése volt a téma. Magyarországon ugyan nincsenek ilyen jeges képződmények, azonban a globális felmelegedés okozta olvadásuk, visszahúzódásuk negatív hatást gyakorol akár több száz kilométeres távolságban is.
2025.03.21. 12:54 |
Közel 300 mű érkezett a Fejérvíz és a Vízügy víz világnapi alkotó pályázatára

A szolgáltató cégek 30 évre visszanyúló, hagyományos kiírására idén közel 300 művet küldtek be a gyerekek a vármegyéből. 

A pályázatra olyan rajzokat, festményeket, fotókat és videókat vártak, melyek a víz körforgását támogató, tudatos életvitelt, a visszafogott vízfogyasztást, az egyszer használatos termékek mellőzését, a csomagolásmentes felhasználást, az okosabb közlekedést és a növények telepítését népszerűsítik. Az alkotásokat március 10-ig lehetett beküldeni, és március 21-én, pénteken délelőtt került sor a díjkiosztóra a Fejérvíz Zrt-nél, Székesfehérváron.

Az ünnepségen Lepsényi Marietta, a Fejérvíz Zrt. kommunikációs főmunkatársa, a díjátadó moderátora köszöntötte a résztvevőket. Mint elmondta, cégük és a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság immár harminc éve szervezi meg az alkotó pályázatot, melyre évről évre egyre szebb alkotások érkeznek a megindító és inspiráló gondolatok nyomán. Idén a rajzok mellett fotók és videók is születtek.

Ugyancsak köszöntötte a megjelenteket Fazekas Lajos, a Fejérvíz Zrt. műszaki igazgatója. Hangsúlyozta, nagy megtiszteltetés számukra, hogy harminc évvel ezelőtt elindíthatták ezt a pályázatot. Akkor még teljesen más aspektusból néztük és mérlegeltük a víz fontosságát, ám azóta a mindennapok során eljutottunk odáig, hogy Magyarország területén is kifejezetten fontossá vált az édesvízkészletek védelme és a szemléletformálás. Bár a gleccserek sorsa közvetlenül nem érint minket, azonban része a globális folyamatoknak. Cégük a vármegye kiemelt szolgáltatójaként rendkívül fontosnak tartja a víz, különösen az ivóvíz megfelelő kezelését.

Megtiszteltetés, hogy a kisgyermekektől egészen a kamaszokig sokakat megérintett a téma. Óriási felelősségünk van abban, hogy a vizek, a vízkészletek minősége és mennyisége is megőrizhető legyen az utókor számára, és ez érinti az ívóvizeket és a természetes vizeket egyaránt – fogalmazott köszöntőjében Oláh Zoltán, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgatóhelyettese. Arra biztatta a gyerekeket, hogy nyáron tartózkodjanak többet vízparton, élvezzék a vizet és vigyázzanak rá!

A díjátadón a zsűri nevében köszönetet mondtak a pályázó gyerekeknek, szüleiknek és felkészítő tanáraiknak. A rajzos kategóriában díjazták az általános iskolák felső és alsó tagozatosait, a művészetis és fogyatékossággal élő gyerekeket, az óvodásokat, emellett lettek különdíjasok, illetve fotós és videós kategóriadíjasok is. A gyerekek okleveleket, értékes könyvjutalmakat kaptak ajándékba, a videó kategóriagyőztes osztály pedig moziba mehet ajándékként.

A díjazások az alábbiak szerint alakultak

Alsós kategória:
1. Szabados Zsófia, Székesfehérvári István Király Általános Iskola 4. osztály
2. Budai Alíz, Székesfehérvári Széna téri Általános Iskola 1. osztál
3. Nagy Zétény, István Horváth István Általános Iskola 3. osztály
Legeredményesebb felkészítő pedagógus: Szabó Judit

Felsős kategória:
1. Telek Panna, Arany János Általános Iskola Dunaújváros 7. osztály
2. Várhegyi Richárd, Arany János Általános Iskola Dunaújváros 7. osztály
3. Pintér Vivien, Székesfehérvári István Király Általános Iskola 7. osztály
Legeredményesebb felkészítő pedagógus: Fehériné Hamucska Andrea

Művészeti kategória:
1. Botha-Tóth Hanna, Székesfehérvári Széna Téri Általános Iskola 8. osztály
2. Jurek István, Székesfehérvári Széna Téri Általános Iskola 5. osztály
3. Kovács Gréta,, Székesfehérvári Széna Téri Általános Iskola 6. osztály
Legeredményesebb felkészítő pedagógus: Mészáros Katalin

Fogyatékkal élők kategóriája:
1. Jónás Anna, Móri Gárdonyi Géza Óvoda Ált. Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Fejlesztő Nevelést Oktatást Végző Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 5. osztály
2. Cseh Roland, Móri Gárdonyi Géza Óvoda Ált. Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Fejlesztő Nevelést Oktatást Végző Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény4. osztály
3. Poscher Adrián, Móri Gárdonyi Géza Óvoda Ált. Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Fejlesztő Nevelést Oktatást Végző Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 7. osztály
Legeredményesebb felkészítő pedagógus: Bodor Klára Sarolta

Óvoda kategória:
1. Lepsényi Napraforgó Óvoda és Mini Bölcsőde, Cica csoport
2. Adonyi Hóvirág Óvoda és Mini Bölcsőde, Cica csoport
3. Pusztaszabolcsi Városi Óvoda és Bölcsőde Zsiráf Óvoda, Hold csoport

Különdíjasok:
Rácz Lilla Johanna Szent László Általános Iskola Bicske 2. osztály
Bodó Emma S.P.R. (Sütő Petre Rozália) művészeti csoport Martonvásár 4 éves
Imre Alíz Zichy János Általános Iskola 1. osztály
Hnidenko Zsanna Székesfehérvári Széna Téri Ált. Isk. 7. osztályos tanuló

Fotó kategória díjazott
Sajbán Izabella, 2. osztályos tanuló

Videó kategória díjazott:
Kálózi Szent István Általános Iskola 8. osztály

Loaded: 0%
Progress: 0%
Remaining Time -0:00