-
Új játszóeszközöket adtak át
Új játszóeszközöket adtak át két székesfehérvári játszótéren, a kisgyermekes családok örömére. A Széna téren egy nagy játszóvár készült, ami mellé ősszel fát telepítenek, míg a Zsolt utcába két mókuskereket és a homokozóhoz ülőkéket telepítettek. A beruházásokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.
2024.07.04. -
Elkészült a felújítás
A munkaterületet tavaly ősz végén átadták a kivitelezőnek, azonban a kivitelezést tavasszal kezdték el a Gáz utcai garázssornál. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érintette és várhatóan még ebben az évben elkészül a felújítása a garázssor másik oldalán található útnak is.
2024.06.20. -
Új bölcsőde épül
Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.
2024.06.19. -
Öleléssel búcsúztak
Zajlik a pakolás és a visszaszámlálás a Vasvári Pál Gimnáziumban, amely átfogó felújítás előtt áll. A diákok és tanáraik egymás kezét fogva ölelték át az ódon falakat, majd az udvaron egy óriási bulival búcsúztak a szeretett intézménytől. A Vasvári a nyár folyamán beköltözik a régi Bory Jenő Általános Iskola épületébe és a teljes körű rekonstrukciót, bővítést követően, várhatóan két év múlva költözhet majd vissza a megszokott helyére.
2024.06.18.
Közel félmilliárdos fejlesztés a Mártírok útján - II. ütemben a Seregélyesi útig újítják fel a csapadékcsatornát
![Közel félmilliárdos fejlesztés a Mártírok útján - II. ütemben a Seregélyesi útig újítják fel a csapadékcsatornát](/_upload/images/news/60990/Martirok_utja_felujitas_sajt_taj-0029.jpg)
A most induló beruházással teljessé válik a Mártírok útjának rekonstrukciója, megoldódik a csapadékvíz maradéktalan elvezetése és az úttest is az érintett félpályán, egész hosszában korszerűsödik.
![Megkezdődik a csapadékcsatorna felújítása a Mártírok útján](/_upload/images/medialibrary/60997/Martirok_utja_felujitas_sajt_taj-0026.jpg)
![](/_upload/editor/2020/peter/szeptember/Martirok_utja_felujitas_sajt_taj-0037.jpg)
A város a TOP-6.3.3-16 „Városi környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztések” felhívás keretében „Mártírok útja csapadékcsatorna felújítása II. szakasz” címmel nyert 456.473.000,- Ft támogatást.
Az európai uniós támogatás felhasználásával kerül sor a Mártírok útja rossz állapotú csapadékcsatorna -hálózatának rekonstrukciójára. A projekt célja a belterületekre hullott csapadékvizek rendezett és kártétel nélküli elvezetése. A jelenlegi támogatás a még hiányzó II. szakasz kivitelezését tartalmazza. A 456,47 millió forint európai uniós támogatás segítségével megújul a Mártírok útja fel nem újított szakasza a Seregélyesi útig. A beruházás a Raktár utcát is érinti, bekötő műtárgy fejlesztésével.
A beruházás során mintegy 680,70 folyóméter vezetéket építenek ki a szükséges csatlakozó bekötésekkel, tisztítóakna, hordalékfogós víznyelőakna beépítésével. A pályázat tartalmazza a csapadékcsatorna-hálózat építéssel közvetlenül érintett, a beruházás során sérült közúthálózat burkolat, járda, parkoló, kapubejáró felületek a beruházás előttivel azonos típusú burkolattal történő helyreállítását is. A kivitelezés tervezetten 2021 tavaszán elkészül, a projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.