-
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Kossuth-díjas zeneszerző Fehérváron
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar évadnyitó koncertje előtt, szeptember 16-án este 6 órától szeretettel vár minden érdeklődőt a Vörösmarty Színház Kávézójába, ahol Madarász Iván Kossuth-díjas zeneszerzővel és Dobri Dániellel, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar rezidens zeneszerzőjével beszélget dr. Szabó Balázs zenetörténész.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Közel negyvenezer fesztiválozó látogatott el a FEZEN-re
Közel 40 ezer fesztiválozó és több mint 100 fellépő a FEZEN Fesztivál idei mérlege. Bemutatkozott a fesztivál új, kibővített területe, és a műfajok szerint szétválasztott dupla nagyszínpad is. Szombaton Sandra Nasictól, a Guano Apes énekesnőjétől hallhatták a fesztiválozók az örömhírt is, hogy a FEZEN zárásával egy időben induló olimpián megszületett Magyarország első aranyérme.
2016.08.08. 10:00 |
Közel 40 ezer fesztiválozó és több mint 100 fellépő a FEZEN Fesztivál idei mérlege. Bemutatkozott a fesztivál új, kibővített területe, és a műfajok szerint szétválasztott dupla nagyszínpad is. Szombaton Sandra Nasictól, a Guano Apes énekesnőjétől hallhatták a fesztiválozók az örömhírt is, hogy a FEZEN zárásával egy időben induló olimpián megszületett Magyarország első aranyérme.
Az évek óta félig rock-metal, félig más műfajok előadóit felvonultató FEZEN-en idén nagyszínpadból is kettő volt. A stílus szerint szétválasztott Fehérvár és Harman színpad között azonban feltűnően nagy volt a vándorlás; szombaton a Faithless koncertje után tömegesen pártoltak át a nézők a Guano Apes-hez, hogy a nagyszínpadok zárása után végül valamelyik partyhelyszínen táncolják át magukat a reggelbe.
A többi helyszín is tömegeket vonzott, a Petőfi-Rézangyal sátorra, vagy a Hammerworld csarnokra többször is kikerült a virtuális megtelt tábla. Közel 40 ezren szórakoztak a négy nap alatt a FEZEN-en. Erős terhelést kapott így az új, kibővített helyszín, de jól vizsgázott.
A fesztiválozók és a szervezők is “belakták” az új területet, így minden adott ahhoz, hogy a jövőre húsz éves FEZEN Fesztiválon még az eddigieknél is több ember, és még több világsztár érkezhessen Székesfehérvárra. Jubileumi év lesz a 2017-es, és ehhez jubileumi programot is ígérnek a szervezők.