Közlekedési baleset szemtanúját keresi a rendőrség

  2014. március 3-án (hétfőn) 17 óra 30 perckor Fehérváron a Budai út - Nagyszombati utca keresztező-désben közúti közlekedési baleset történt. A balesettel érintett járművek közül az egyik, egy külföldi forgalmi rendszámú, szürke színű, combi kivitelű személygépkocsi a Nagyszombati út irányába - a balesetet követően - elhagyta a helyszínt. A gépkocsi bal eleje rongálódott, piros festéknyomok lehetnek rajta.
2014.03.06. 10:53 |
2014. március 3-án (hétfőn) 17 óra 30 perckor Székesfehérváron a Budai út - Nagyszombati utca kereszteződésben közúti közlekedési baleset történt. A balesettel érintett járművek közül az egyik, egy külföldi forgalmi rendszámú, szürke színű, combi kivitelű személygépkocsi a Nagyszombati út irányába - a balesetet követően - elhagyta a helyszínt. A gépkocsi bal eleje rongálódott, piros festéknyomok lehetnek rajta.
 
 A Székesfehérvári Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy akinek a fenti járművel, vagy a balesettel kapcsolatban információja van, jelentkezzen személyesen a kapitányságon, vagy hívja a 06-22-541-600-as telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 "Telefontanú" zöld számon, vagy a 107, vagy a 112-es központi telefonszámok valamelyikén.