-
Vidi győzelem a Sóstón
Kétgólos győzelemmel mutatkozott be a Fehérvár FC hazai pályán az NBI-ben, a csapat a Diósgyőr együttesét fektette két vállra köszönhetően Christensen parádés megmozdulásainak és a csereként beállt fiatalok góljainak. Fehérvár FC - Diósgyőri VTK 3-1 (1-1)
2024.08.03. -
Goodby Szabi!
A Fehérvár FC és a Bolton Wanderers FC megállapodásának értelmében távozik csapatunktól Schön Szabolcs, aki az angol harmadosztályú együttesnél folytatja pályafutását.
2024.08.03. -
Három gólos győzelem
Győzelemmel kezdett az Alba a Collagenius Kupában. A hazai rendezésű torna első mérkőzését a Budaörs ellen játszotta a Fehérvár a Köfém csarnokban.
2024.08.02. -
Hazai felkészülési torna
Ismét megrendezi felkészülési tornáját a fehérvári női kézilabda-csapat. A csütörtökön kezdődő háromnapos tornán nemzetközi mezőnyben bizonyíthat az Alba Fehérvár KC.
2024.08.01.
Közönségszórakoztató siker a szezonnyitón
Már az alaphang is remek volt, hiszen az első Fan Feszttel köszöntötték egymást a szurkolók és a játékosok. Aztán a csapat meghálálta az egész nap kapott szeretetet: a SAPA Fehérvár AV 19 6-1-re verte az Érsekújvár együttesét.
2013.08.10. 22:51 |
Már az alaphang is remek volt, hiszen az első Fan Feszttel köszöntötték egymást a szurkolók és a játékosok. Aztán a csapat meghálálta az egész nap kapott szeretetet: a SAPA Fehérvár AV 19 6-1-re verte az Érsekújvár együttesét.
Az idő lehűlt a korábbi napokon tapasztalt hőséghez képest, az eső lába azonban lógott, és a szél is fel-feltámadt, mégis sokan volt az első SAPA Fehérvár AV 19 Fan Feszten. Csapat bemutatás, közös fotók, autógramm gyűjtés, egy-egy elcsípett „kérdezz-felelek”, és az U20-as kontra U18-as meccs (7-1) adta meg az alaphangot az esti „nagy” mérkőzésre.
4 hónap nem kevés, ennyi idő telt el ugyanis a budapesti jégkorong világbajnokság óta, akkor találkozott egymással a Volán játékosainak nagy része és a csapat drukkerei, természetes közegben. Az EBEL-búcsú pedg még régebben volt. Így nem is csoda, hogy szinte telt ház fogadta 19 órakor a jégre vonuló csapatok.
Az elmúlt napok, hetek időjárása nem tett jót az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnok jegének, a Volán azonban így is beszorította ellenfelét a szezon első felkészülési meccsének első harmadában. Ekkor gólig még nem, csak helyzetekig jutott Marty Raymond alakuló együttese.
A folytatásban Kovács Csaba találatánál kiálthatott először gólt a fehérvári publikum. Majd jött Sikorcin, 2-0-val várhatta a záró 20 percet a két együttes. Az utolsó harmad igazi gólözönt hozott, előbb Szirányi mattolta az Érsekújvár kapusát, majd jött egy harcos, estében szerzett Banham gól. A vendégek a második kettős emberelőnyüket kihasználták, megfosztva ezzel Bálizst a shootout-tól. A végén ismét betalált Sikorcin, illetve jött Sarauer gólja, ezzel 6-1-re hozta az idény első meccsét a Sapa Fehérvár AV 19, mely a folytatásban csak erősseb ellenfelekre számíthat az Érsekújvárnál, de elsőre ez tökéletesen megtette, a drukkerek szerint is.