Közösségi programokkal ünnepelnek szombaton a fehérvári reformátusok

„Legyen világosság” – ez a mottója a Székesfehérvári Reformátusok 200 éves jubileuma alkalmából rendezett programoknak. Szombaton több helyszínen – a Városházán, a Széchenyi úti Református templomban és a Halesz ligetben várják érdekes és tartalmas, a család minden tagját megszólító programokkal az érdeklődőket.
2024.09.27. 15:33 |
Közösségi programokkal ünnepelnek szombaton a fehérvári reformátusok
2024. szeptember 28-a, szombat Református Nap lesz Székesfehérváron. A helyi református közösség kétszáz éves fennállásának jubileumát ünneplik több helyszínen, mindenki számára nyitott programokkal.

A megnyitónak 10 órakor a Városháza Díszterme ad majd otthont, ahol két előadással is várják az érdeklődőket. Ugyancsak 10 órától zajlanak a Budai úti családi nap programjai a Halesz ligetben. Ölbeli játékok kicsikkel, papírszínház ovisoknak és kézműves foglalkozás is várja az érkezőket, miközben épül a LEGO sátorban a közös alkotás, amelynek felajánlott építőelemeit a gyermekotthon lakóinakk ajánlják majd fel. Bemutatkozik a Női kör és lesz imaséta is, miközben a színpadon gyermekelőadások szórakoztatják a legkisebbeket.

A Belvárosi gyülekezeti központban és templomban 15 órakor indulnak a programok: interaktív bizonyságtétellel, kiállítással és orgonakoncerttel várják az érkezőket. A programok nyitottak, minden érdeklődőt szeretettel várnak a Székesfehérvári Református Egyházközség és gyülekezetei által szervezett programokra!

A teljes program az alábbiakban olvasható:

BELVÁROSI PROGRAMOK
Városháza Díszterem (Városház tér 1.)

10:00 - Megnyitó és áhítat - Brunner Vilmos, Berze János, Somogyi László
10:30 - „Mikrofontól a keresztig” - Bokányi Zsolt, Bakonyi István
12:15 - Bódás János helye a magyar költészetben - Bakonyi István, közreműködik: Cserta Gábor

Belvárosi gyülekezeti központ és templom (Széchenyi út 16.)

15:00 - Interaktív bizonyságtétel - Rajkai Zoltán
17:00 - „Kezeink munkáját tedd maradandóvá.” - kiállítás megnyitó
Művészek: Szabóné Demény Monika népi bútorfestő, Szűcsné Novák Mária tűzzománcművész, Vári Kovács Ágnes textiltervező és grafikus
A kiállítást megnyitja: Halászné Kapcsándi Szilvia - a Pannonia Reformata Múzeum vezetője
18:30 - Pálúr János orgonaművész koncertje
Liszt Ferenc: Nun danket alle Gott, Kodály Zoltán: Adagio / Pálúr János orgonaátirata, Charles-Marie Widor: 5. Orgonaszimfónia / Allegro vivace, Allegro cantabile, Andantino quasi allegretto, Adagio, Toccata , Pálúr János: Improvizáció a “Jöjj mondjunk hálaszót” kezdetű gyülekezeti énekre

BUDAI ÚTI CSALÁDI NAP
Halesz Liget (Budai út)

Családi programok 10 és 18 óra között:
Mese-ének - Ölbeli játékok kicsikkel, és papírszínház ovisoknak
Kézműves foglalkozás - kavicsfestés nagyobbaknak
Kiselőadások és kérdezz-felelek Dobosné Bús Ágnes pszichológussal és Dr. Halász József gyermekpszichiáterrel
Női kör - „Lassíts, és csodálkozz rá!”
Imasátor és imaséta - „Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.”
LEGO sátor - együtt építünk a felajánlott építőelemekből, majd elajándékozzuk mindet a megyei gyermekotthonok lakóinak

A színpadon:
10:00 A Csodálatos Mustármag - Gulliver Színpad
14:00 Noé bárkája - Habakuk Bábszínház
17:00 Igére Hangolva - fellép a Budai úti gyülekezet dicsőítő zenekara, közreműködnek az Olajfa Református Óvoda és a Talentum Református Általános Iskola gyermekei