-
Ösztöndíjak a Királyi Napokon
Ünnepélyes keretek között, a hagyományoknak megfelelően a Székesfehérvári Királyi Napok keretében adták át a Lánczos Kornél - Szekfű Gyula és Deák Dénes Ösztöndíjakat, valamint a Deák Dénes Díjat, amelyet idén dr. Szikora Jánosnak, a Vörösmarty Színház igazgatójának adományozott a Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma.
2024.08.13. -
Biczó Piroska lesz az idei díjazott
Huszonegyedik alkalommal adják át idén a Szent István Emlékérmet és Díjat az államalapító tiszteletére rendezett ünnepkör keretében. A város legrangosabb civil elismerését ezúttal dr. Biczó Piroska régész kapja a tudományos tevékenysége, kiemelten az egykori székesfehérvári koronázóbazilikával kapcsolatos kutatómunkája elismeréseként – jelentették be a hagyományosan a Püspöki Palotában rendezett sajtótájékoztatón. Az ünnepségre 2024. augusztus 16-án, pénteken kerül sor.
2024.08.13. -
Még lehet jelentkezni a Lecsófesztiválra
Lehet még jelentkezni a XIX. Fehérvári Lecsófőző Vigasságra, de a főzőhelyek jó része már elkelt. A népszerű közösségi eseményre augusztus 25-ig lehet regisztrálni.
2024.08.09. -
Nehéz hetek jönnek
Magyarországon két és fél millió ember szenved allergiás megbetegedésben a Nemzeti Népegészségügyi Központ 2021-es felmérése szerint, így az allergia igazi népbetegségnek számít.
2024.08.09.
Közszolgáltatók a civilekért - fogyasztóvédeli oklevelet alapítottak
Közszolgáltatók a civilekért elismerő oklevelet adományoz az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért 2017-től Székesfehérváron. Az oklevelet olyan magánszemély kaphatja, aki legalább öt éve dolgozik állami, önkormányzati intézménynél, szervezetnél vagy többségi önkormányzati tulajdonú vállalkozásnál a megyeszékhelyen.
2016.11.10. 15:03 |
„Közszolgáltatók a civilekért” elismerő oklevelet adományoz az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért 2017-től Székesfehérváron. Az oklevelet olyan magánszemély kaphatja, aki legalább öt éve dolgozik állami, önkormányzati intézménynél, szervezetnél vagy többségi önkormányzati tulajdonú vállalkozásnál a megyeszékhelyen.
![](/_user/0/Image/000000Gergo2016/0november/civilekert_sajtotajekoztato02.jpg)
A részleteket sajtótájékoztatón ismertette Róth Péter, Székesfehérvár Megyei Jogú Város alpolgármestere, Németh László, az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért elnöke és Domokos Tamás kuratóriumi tag.
„Székesfehérvár Önkormányzata nagy örömmel hallott arról a civil kezdeményezésről, hogy a közszolgálatban dolgozók sokszor nem látványos, de nélkülözhetetlen munkáját a társadalom független díjjal is elismeri. Ezért az Önkormányzat a kezdeményezés mellé áll, melyet személyesen én is pártolok.” – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Róth Péter alpolgármester.
A „Közszolgáltatók a civilekért” elismerést olyan magánszemély kaphatja, aki legalább öt éve dolgozik állami, önkormányzati intézménynél, szervezetnél vagy többségi önkormányzati tulajdonú vállalkozásnál.” Évente maximum három fő részére adományozható az oklevél. Javaslatot bárki tehet az alapítvány honlapján, a www.aszfv.hu portálon 2017 januárjától. Az okleveleket minden évben, a szeptemberben megrendezésre kerülő Székesfehérvári Civil Napon adják át a jutalmazottaknak.
„A fenntartható társadalom alapja a szektorok közötti együttműködések fejlesztése. Ennek számos jó gyakorlata létezik a világon, a közös programok, rendezvények, partnerségek hazánkban, Székesfehérváron is egyre jobban terjednek. A civil szféra és az üzleti világ egyik jó gyakorlata a társadalmi felelősségvállalás és a felelős vállalati magatartás népszerűsítése. A civil társadalom ezt megfelelő díjakkal, elismerő rendszerekkel motiválja és honorálja is. Az üzleti szféra mellett a másik fontos partnere a civil szervezeteknek a helyi közszolgáltatások szervezői, az önkormányzati intézmények, a közszolgáltató cégek, állami szervezetek.”- fejtette ki Domokos Tamás, az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért kuratóriumi tagja.
A közszolgáltatásban dolgozókkal napi kapcsolatban vannak a fehérvári civil szervezetek is, egymás munkáját segítve, kiegészítve. Ugyanakkor azt is el kell ismerni, hogy a közszolgáltatásban dolgozók személyes elköteleződése, támogató hozzáállása nélkül a civil szektor programjai, szolgáltatásai, rendezvényei nehezebben tudnának megvalósulni.
„A helyi közösségért elkötelezett civil szervezetként az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért erős hiányát érzi annak, hogy a civil társadalom elismerje a civil szektor a közszolgáltatásokban dolgozók civilekért végzett munkáját, ezért kezdeményezi, hogy elismerő oklevéllel és tárgyjutalommal fejezze ki elismerését a közszolgáltatásokban dolgozóknak.”- mondta Németh László, az alapítvány kuratóriumának elnöke.
A közszolgáltatásban dolgozókkal napi kapcsolatban vannak a fehérvári civil szervezetek is, egymás munkáját segítve, kiegészítve. Ugyanakkor azt is el kell ismerni, hogy a közszolgáltatásban dolgozók személyes elköteleződése, támogató hozzáállása nélkül a civil szektor programjai, szolgáltatásai, rendezvényei nehezebben tudnának megvalósulni.
„A helyi közösségért elkötelezett civil szervezetként az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért erős hiányát érzi annak, hogy a civil társadalom elismerje a civil szektor a közszolgáltatásokban dolgozók civilekért végzett munkáját, ezért kezdeményezi, hogy elismerő oklevéllel és tárgyjutalommal fejezze ki elismerését a közszolgáltatásokban dolgozóknak.”- mondta Németh László, az alapítvány kuratóriumának elnöke.