-
Négy díjra várják a javaslatokat
Négy városi díjra várják a székesfehérváriak javaslatait. A tisztelet és a megbecsülés kifejezésére a zenei munkásságával, a Nemzeti Emlékhely megőrzésével, valamint karitatív, illetve a gazdasági téren végzett tevékenységével kitűnő személyekre, illetve közösségekre lehet javaslatot tenni augusztus 23-ig.
2024.08.06. -
Pályázat gyógyszerészhallgatóknak
Idén is meghirdette a gyógyszerészhallgatókat támogató tanulmányi pályázatát a PatikaPlus. Azokat a fiatalokat segítik, akik a középiskolai tanulmányaik során kimagasló eredményt értek el és a gyógyszerész végzettség megszerzését követően közforgalmú patikában szeretnének elhelyezkedni. A támogatás bruttó 70 ezer forint havonta, pályázni szeptember 10-ig lehet.
2024.08.05. -
Szúnyoggyérítés augusztusban
Szúnyoggyérítést végeznek Székesfehérváron augusztus 7-én, szerdán, napnyugta után – tájékoztatott a Katasztrófavédelem. A permetezéshez használt anyag melegvérű állatra és emberre veszélytelen, azonban a méhészeket kérik, hogy tegyék meg a szükséges óvintézkedéseket.
2024.08.03. -
Várják a véradókat
Augusztusban is várják a véradókat a székesfehérvári Területi Vérellátóban, a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház területén. A központ augusztus 3-án, szombaton is nyitva tart.
2024.08.02.
Közterületek kaszálása Székesfehérváron
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Városgondnoksága tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy a közterületek tisztántartásáról és a települési szilárd hulladék kezeléséről szóló rendelet alapján az ingatlantulajdonos feladata: „Az ingatlan előtti (úszótelek esetén az épület körüli) járda, (járda hiányában egy méter széles területsáv), a járda melletti zöldsáv úttestig terjedő terület gondozása, tisztántartása, szemét- és gyommentesítés. Ha az ingatlannak két közúttal is érintkezése van, úgy a fenti feladatok mindkét irányra vonatkoznak”.
2008.06.04. 13:47 |
![](../../../../../_user/0/Image/0aGergo_a2008_02/funyiras01.jpg)
Ennek megfelelően a családi házas övezetbe a csatolt melléklet szerinti utcákban a lakó feladata a fűnyírás, lombgyűjtés, szemétszedés elvégzése.
VÁROSGONDNOKSÁG
Helyszínek:
Alkotás u.
Alvinci köz
Bádogos köz árok melletti terület
Bártfai út
Berényi út
Beregszászi út
Csala, Klapka Gy. u.
Csala, Vécsi K. u.
Dési út (Alvinci-Segesvári u. között)
Dobó u.
Donát út
Farkasvermi u. (korforgalom-vasút között)
Fűtőház u.
Gyár u.
Hadiárva u.
Hadiárva u. (Bem utcától az iskoláig)
Ifjúság u.
Irinyi Dániel u.
Jedlik Á.u.
Kandó K. u.
Károly János utca
Kertalja u.- Fecskepart u.- Forgó u. között
Kertalja u.-Kiskút u. – Fecskepart u. között
Kertalja u.- ATI tanpálya mellett
Kertész u.
Késmárki
Kikindai u.
Kinizsi u.
Korondi u.
Krasznai út
Kund u.
Lánczos K. u.
Lomnici út
Lublói út
Móricz Zs. u.
Nagykárolyi út
Nagyszombati u. Budai-Pozsonyi u. között bal oldal
Nagyszombati u. jobb oldal (Pozsonyi-Béla u.)
Nagyszombati u. Pozsonyi-Béla u. között bal oldal
Neumann J.u.
Neumann János u. (Madách – Raktár u. között)
Párkány u.
Puskás T.u.
Rába u.
Raktár u.
Rekop u.
Sár utca
Sasvári út
Surányi u.
Tasnádi u.
Toldi M.u.
Újbányai út
Újvidéki u.
Ungvári u.
Vajda sor
Vizaknai u.
Zentai u.
Zrínyi út (Bem J. u.-Erzsébet u. között)
Zsombolyai u.