Kreatív Történelem - remekelnek a Vasvári Gimnázium diákjai

 Az előkelő második helyen végeztek a Vasvári Pál Gimnázium diákjai az országos Kreatív Történelem versenyen. Eredményük azért is jelentős, mert dunántúli csapatként egyedül ők szerepeltek a Pécsi Tudományegyetem által szervezett tudáspróba döntőjében. Vasváris diákok egy másik csoportja jövő héten részt vesz a Raoul Wallenberggel kapcsolatos „Régen volt? Hol is volt?” című verseny fináléjában, illetve többen bejutottak a XX. Országos Arany János Irodalmi Verseny döntőjébe is.
2013.04.11. 09:02 |

 A Kreatív Történelem országos tanulmányi versenyt a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történettudományi Intézete és a PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnáziuma és Szakközépiskolája szervezte. A tudáspróba minden évben a történelem érettségin jellemzően előforduló, hangsúlyos témát dolgoz fel. A felkészülés során a diákok intenzívebb és komplexebb tudást szereznek, illetve jelentősen átalakul, személyesebbé válik a múlthoz fűződő viszonyuk. Az idei országos versenyen az ipari forradalmak korát dolgozták fel a fiatalok. A versenyre 120 csapat nevezett, közülük négy a fehérvári Vasvári Pál Gimnáziumból indult. Az első és a második forduló után a Dunántúlról egyedül a Gelencsér Zsófi, Lancz Esztella, Varga Gréta, Orosz Balázs alkotta, „Kisvakond nadrágja” nevű csapat jutott be a döntőbe, ahol megszerezték a második helyet. A 11. A osztály angol szakos tanulóit Kohutné Simon Erika, a Vasvári Pál Gimnázium pedagógusa, és dr. Csurgai Horváth József, a Városi Levéltár igazgatója készítette fel a versenyre. A diákok munkáit, egy korabeli naplót és egy kézzel rajzolt térképet a pécsi Tudásközpontban is kiállították.

 A szintén országos szintű „Régen volt? Hol is volt?” című, középiskolásoknak szóló országos versenyt a Holokauszt Emlékközpont, a Raoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskola, valamint a Raoul Wallenberg Egyesület hirdette meg. Az elő- és középdöntők után a Vasvári Gimnázium 12.D-s tanulói – Bach Tímea, Kovács Flóra, Morsberger Evelin és Munkácsy Anna – jutottak be a fináléba, melyet április 18-án, jövő csütörtökön szerveznek két helyszínen, a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjteményben, illetve a Külügyminisztériumban. A diákok felkészítő tanára ezúttal is Kohutné Simon Erika volt.
 
 A XX. Országos Arany János Irodalmi Verseny döntőjét jövő hét végén tartják Tatán. A tudáspróba célja, hogy elmélyítse az olvasottságot, gyarapítsa az irodalomismeretet, és fejlessze a műértést. A tatai döntőben szerepel a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola egy, illetve a Vasvári Pál Gimnázium két tanulója.