-
Ösztöndíjak a Királyi Napokon
Ünnepélyes keretek között, a hagyományoknak megfelelően a Székesfehérvári Királyi Napok keretében adták át a Lánczos Kornél - Szekfű Gyula és Deák Dénes Ösztöndíjakat, valamint a Deák Dénes Díjat, amelyet idén dr. Szikora Jánosnak, a Vörösmarty Színház igazgatójának adományozott a Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma.
2024.08.13. -
Biczó Piroska lesz az idei díjazott
Huszonegyedik alkalommal adják át idén a Szent István Emlékérmet és Díjat az államalapító tiszteletére rendezett ünnepkör keretében. A város legrangosabb civil elismerését ezúttal dr. Biczó Piroska régész kapja a tudományos tevékenysége, kiemelten az egykori székesfehérvári koronázóbazilikával kapcsolatos kutatómunkája elismeréseként – jelentették be a hagyományosan a Püspöki Palotában rendezett sajtótájékoztatón. Az ünnepségre 2024. augusztus 16-án, pénteken kerül sor.
2024.08.13. -
Még lehet jelentkezni a Lecsófesztiválra
Lehet még jelentkezni a XIX. Fehérvári Lecsófőző Vigasságra, de a főzőhelyek jó része már elkelt. A népszerű közösségi eseményre augusztus 25-ig lehet regisztrálni.
2024.08.09. -
Nehéz hetek jönnek
Magyarországon két és fél millió ember szenved allergiás megbetegedésben a Nemzeti Népegészségügyi Központ 2021-es felmérése szerint, így az allergia igazi népbetegségnek számít.
2024.08.09.
Különleges fákat ültettek kedden a Királyok parkjában
Bővítik a Királyok parkjának faállományát, hogy a terület ligetes kialakításával igazi növénykülönlegességek díszítsék a házak és a tavak közötti parkot. Nagyon vegyes a kedden ültetett állomány: éger, ezüsthárs, tölgyfa, tulipánfa, csörgőfa, törökmogyoró és selyemakác is került most a parkba. Az elültetett 32 fa között vannak nagyon szép, különleges virágot hozó fajták is, amik igazi díszei lesznek a ligetnek.
2016.11.22. 10:55 |

KÉPGALÉRIA a keddi faültetésről
KÉPGALÉRIA a keddi faültetésről
A Királyok parkjában az Alcoa Alapítvány támogatásával 2013-ban 55 fát ültettek el, melyek szépen megeredtek már. Akkor elsősorban hársfákat és tölgyfákat ültettek, és igyekeztek olyan fákat is választani, amikből kevés van Fehérváron, ilyen például a zselnicemeggy.