Kultúra 2008 - az év legfontosabb hírei

Gazdag kulturális kínálatot hozott Székesfehérvár számára a 2008-as év, amelynek kiemelkedő eseménye volt a Munkácsy kiállítás. A tárlat egymilliomodik látogatóját is városunkban köszöntötték. Az idei évtől új igazgató iránytja a Vörösmarty Színház és a Szabadművelődés Háza munkáját; nemzetközi műemléki díjat nyert a Hiemer ház. RÉSZLETEK A CIKKBEN!
2008.12.31. 02:22 |

 Gazdag kulturális kínálatot hozott Székesfehérvár számára a 2008-as év, amelynek kiemelkedő eseménye volt a Munkácsy kiállítás. A tárlat egymilliomodik látogatóját is városunkban köszöntötték. Az idei évtől új igazgató iránytja a Vörösmarty Színház és a Szabadművelődés Háza munkáját; nemzetközi műemléki díjat nyert a Hiemer ház.

Unicum a Magyar Kultúra Napján

 A hagyományoknak megfelelően a Magyar Kultúra Napja alkalmából közös ünnepi programot szervezett január 22-én Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata és az Öreghegyi Közösségi Ház. Az esten Warvasovszky Tihamér polgármester mondott köszöntőt, majd főtanácsosi és tanácsosi címeket adott át a kultúra és közoktatás területén dolgozóknak. Ezt követően a magyar kultúra egyik jeles „nagykövete”, a pécsi UniCum Laude énekegyüttes adott koncertet (Videó). A fergeteges sikert arató előadás után Somogyi Réka selyemfestő kiállítás-megnyitója koronázta meg az estet.


Gazdagabb kulturális költségvetés

 A költségvetés kulturális területet érintő részeiről tájékoztatott Brájer Éva, a Kulturális és Turisztikai Bizottság elnöke, aki szerint számos pozitív elem jelenik meg a 2008-as büdzsében a tavalyihoz képest. „Azt gondoljuk, hogy a Musica Regia lehet az egyik olyan fesztivál, amely méltó lehet arra, hogy óriásplakáton hirdesse a város. Ilyen minőségi rendezvény a Harmonia Albensis és a Királyi Napok is.” – emelte ki Brájer Éva, aki szerint szükség lenne hangversenyzongora beszerzésére, illetve a városi könyvtár több fiókkönyvtárának felújítására is.


Egyedülálló fogyatékosságtörténeti kiállítás

A fogyatékosság és a fogyatékkal élőkhöz való viszony társadalomtörténetének és kultúrtörténetének a világon egyedülálló átfogó áttekintését nyújtja az a kiállítás, amely március 7-én nyílt meg a székesfehérvári Autóbusz pályaudvar épületében. Az eseményen Könczei György egyetemi tanár, az ELTE GYFK Foglalkozási Rehabilitációs Kutatócsoportjának vezetője kiemelte, a tárlat megtekintésével a többségi társadalom elgondolkodhat előítéleteiről és a fogyatékkal élők küzdelméről, elősegítve egy emberibb világ létrehozását.
KÉPGALÉRIA

B.Kiss Lászlóé a Penna Regia

A Szabad Sajtó Napja alkalmából B. Kiss László, a Fejér Megyei Hírlap újságírója kapta ebben az évben a Penna Regia díjat. A díjátadón Warvasovszky Tihamér polgármester a Vörösmarty Színház emeleti kávézójában köszöntötte a városban dolgozó írott és elektronikus sajtó munkatársait. Az idén már 12. alkalommal adták át a Penna Regia díjat Székesfehérváron. A rendezvényen a Vörösmarty Színház művészei elevenítették fel a Március 15-i eseményeket. KÉPGALÉRIA


Munkácsy tárlat Székesfehérváron

A világ legnagyobb, magánkézben levő Munkácsy gyűjteményének darabjait állítják ki július 31-től október 31-ig a székesfehérvári Városi Képtár - Deák Gyűjteményben. Pákh Imre műgyűjtő elmondta, a székesfehérvári lesz az utolsó Munkácsy kiállítás Magyarországon,  ezt követően Bécsben és az Egyesült Államokban állítják ki a képeket. Várhatóan Fehérváron nézi meg a tárlatot az egymilliomodik látogató.


Műemléki díjat nyert a Hiemer-ház

A Műemlékek és Történelmi Helyek Nemzetközi Bizottságának (ICOMOS) díját nyerte el a Hiemer ház. Az ICOMOS díjkiosztóra a Műemlékvédelmi Világnap alkalmából került sor. A világnapra újabb nyílt nap szervezésével is készül az önkormányzat: vasárnap szakmai vezetéssel ismét látogatható lesz a Hiemer-ház már helyreállított épületrésze. Warvasovszky Tihamér elmondta, hogy már tervezik a harmadik rész rekonstrukcióját is.


Vasvári Csaba lett az új színházigazgató

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlése tegnap zárt ülésen választotta meg a Vörösmarty Színház új igazgatóját. A képviselők minősített többsége Vasvári Csaba mellett voksolt. Vasvári Csaba színész, 1966-ban született és 1992-ben diplomázott a Színház és Filmművészeti Főiskolán. Eddigi pályafutása során megfordult többek között a Nemzeti Színházban, a Madách Színházban és a szolnoki Szigligeti Színházban is.


Újraavatták a 17-esek felújított emlékművét

Bory Jenő szobrászművész „17-es Gyalogezred” felújított emlékművének újraavatására került sor a Zichy ligetben.  Az ünnepség a himnusz hangjaival kezdődött, majd Warvasovszky Tihamér polgármester köszöntő szavai után a Honvéd Művészegyüttes produkciója következett. produkciója következett.
KÉPGALÉRIA


Szurdi Miklós kapta a Pro Theatro díjat  

Ebben az évben Szurdi Miklós vehette át a Pro Tehatro Civitatis Albae Regialis díjat. Az elismerést kedden délután Warvasovszky Tihamér polgármester adta át. Az elismerés tíz éves történetében most fordul elő először, hogy nem színész, hanem színházi vezető kapta a díjat. A Hiemer-házban tartott ünnepségen a város polgármestere kiemelte, hogy Szurdi Mikós a színház felújítása alatt, egy különösen nehéz időszakban is vezette a fehérvári társulatot. KÉPGALÉRIA

Hat bérletes bemutatót láthat az új évadban a közönség a Vörösmarty Színházban

 Hat bérletes bemutatót láthat a Vörösmarty Színház közönsége a 2008/2009-es évadban, az előző évadból pedig négy darab marad repertoáron – mondta el Vasvári Csaba színházigazgató, hozzátéve, hogy a műsortervet még nem az új vezetés határozta meg, az viszont már az ő feladatuk, hogy alkotó hangulatot teremtsenek a társulatban és a színház összes munkatársában.  


Nyolcadik alkalommal adott otthont Székesfehérvár a Nemzetközi Ifjúsági Fúvószenekari Fesztiválnak  

 Idén a házigazda, Székesfehérvári Ifjúsági Fúvószenekar mellett Székelyföldről, Csehországból és Olaszországból érkeztek együttesek. A fesztivált ma délelőtt dr. Csapó Csilla, a város alpolgármestere nyitotta meg.  Pénteken délután a Várkörúton felállított színpadon és szombaton a Fehérvári Vigasságok alatt is találkozhatnaka  fúvósokkal. szombaton a Fehérvári Vigasságok alatt is találkozhatnaka  fúvósokkal.
 KÉPGALÉRIA a megnyitóról


Bemutatták a Szabadművelődés Háza új igazgatóját

 Kiss Dorottyát választotta meg Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlése a Szabadművelődés Háza új igazgatójának. Brájer Éva, a Kulturális Bizottság elnöke elmondta, hogy a szakembert egyhangúan javasolta a bizottság. Kiss Dorottya kiemelte: a hagyományok megőrzésével kíván új lendületet vinni az intézmény életébe. 


Lovrekné Auth Ágnes kapta idén a Fricsay-díjat

 Somorjai Ferenc, Horányi Ottília, Mihályi Gyuláné, Tatár Dezsőné és Márkus József után Lovrekné Auth Ágnes kapta az ARÉV Sportcsarnokban, a Zene Világnapja alkalmából megrendezett ünnepségen, a nagy jelentőséggel bíró Fricsay-díjat. Lovrekné Auth Ágnes a Teleki Blanka Gimnázium Leány- és Vegyeskarát vezeti. A díjat a város polgármestere Warvasovszky Tihamér adta át.



Mesél az erdő - Kocsis Balázs egyedülálló kiállítása Hobo dalokra  

 Különleges kiállítás volt látható Székesfehérváron a Kiserdőben szombaton délután. Kocsis Balázs kisplasztikái "Meséltek az erdőben" délutántól sötétedésig. A rézből készült alkotások többsége Hobo, azaz Földes László dalainak ihletésére készült, azonban a kisplasztikák között megtaláltuk Mujkót a városban igen népszerű udvari bolondot is. A kiállítást Hobo nyitotta meg az erdő egy tisztásán.
KÉPGALÉRIA a kiállításról!


Fehérvár is európai kulturális központ lehet 2010-ben 

 Október 22-én 31 várossal, illetve településsel – köztük Székesfehérvárral - kötött együttműködési megállapodást Pécs önkormányzata a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa projekt kapcsán. Dr. Csapó Csilla alpolgármester bejelentette, hogy Fehérvár a 2010 májusában megrendezésre kerülő Kortárs Művészeti Fesztivált kívánja szerepeltetni a programkínálatban, ami új művészeti ággal, a zenével bővül.


Egymillió látogató a Munkácsy tárlaton

 Pénteken délelőtt megérkezett Városi Képtár - Deák Gyűlytemény Oskola utcai épületébe a Munkácsy-kiállítás egymilliomodik látogatója. A székesfehérvári hölgy, Züringer Rita már második alkalommal tekintette meg a tárlatot. A pénteki múzeumlátogatásáért három napos wellness hétvégét és egy Munkácsy kép reprodukciót kapott ajándékba. A Munkcsy kiállítást Székesfehérváron 27 ezren nézték meg. A tárlat november 16-ig, vasárnapig látogatható.
KÉPGALÉRIA


Különdíjat kapott az Árgus a magazinversenyen  

 Összesen 12 díjat és a döntősöknek járó oklevelet osztottak ki a Professional Publishing Hungary (PPH) első magazindizájn-versenyén. A székesfehérvári Árgus Irodalmi és Kulturális Alapítvány által kiadott Árgus című kiadvány a zsűri különdíját kapta. A magazindizájn-versenyre ötven kiadó 83 kiadvánnyal összesen 154 nevezést nyújtott be.