-
Kottamentő akció
A zenei neveléshez és a környezetvédelemhez is hozzájárulnak mindazok, akik csatlakoznak a Tálos Edit Alapítvány kottamentő akciójához. A cél, hogy a használaton kívüli zongorakottákat a nyár folyamán összegyűjtsék, majd szeptember első hetében egy kottavásárt tartanak a Zeneiskolában.
2024.07.31. -
Augusztus a Prosperóval
A Prospero Színkör, amellett, hogy készül a következő évad új bemutatójára, egy augusztusi előadást is ajánlj a nézők figyelmébe. Augusztus 10-én szombaton 19 órától Harold Pinter: Az étellift című darabját játssza a társulat a V54 Színház és Kultúrtérben.
2024.07.31. -
Már kapható az új Ars Regia bérlet
Országosan egyedülálló kezdeményezésként indították útjára tavaly az Ars Regia bérletet négy székesfehérvári kulturális intézmény összefogásával. A kezdeményezés a 2024/2025-ös évadban is folytatódik, a bérlet már megvásárolható.
2024.07.31. -
Székelyföldi verstábor
12. alkalommal találkozhattak ebben az esztendőben a Kárpát-medencei fiatalok, Csíkcsomortánban. Az alapító nevét viselő Székelyföldi Varga Sándor Verstábor tíz napjában Weöres Sándor életművét ismerik meg a diákok.
2024.07.31.
Kulturális Örökség Napjai - Székesfehérváron tartották az országos megnyitót
Az idei évben Székesfehérváron kerültsor a Kulturális Örökség Napjai 2011 országos megnyitójára. A Városháza zsúfolásig megtelt nagytermében dr. Réthelyi Miklós, a nemzeti erőforrás minisztere kihirdette a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére felkerült három új elemet és átadta az erről szóló dokumentumokat. Az új elemek egyike a Fejér megyében jól ismert népszokás, a Mohai Tikverőzés.
2011.09.16. 15:47 |
Az idei évben Székesfehérváron kerültsor a Kulturális Örökség Napjai 2011 országos megnyitójára. A Városháza zsúfolásig megtelt nagytermében dr. Réthelyi Miklós, a nemzeti erőforrás minisztere kihirdette a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére felkerült három új elemet és átadta az erről szóló dokumentumokat. Az új elemek egyike a Fejér megyében jól ismert népszokás, a Mohai Tikverőzés.
Az ünnepség Himnusz hangjaival, majd a Hermann László Zeneiskola diákjainak műsorával kezdődött, a diákok dél-alföldi oláhos dallamokkal szórakoztatták a közönséget. Ezt követően Székesfehérvár polgármestere, dr.Cser-Palkovics András köszöntötte a résztvevőket. Beszédében kiemelte, hogy olyan örökséget kaptunk, amelyet kötelességünk átadni az utódainknak. A polgármester köszönetet mondott azoknak, akik lehetővé tették, hogy Szent István városában kerülhet sor a megnyitóra. "A Kulturális Örökség Napjai az egész ország ünnepe, amely arra figyelmeztet bennünket, hogy felelősek vagyunk értékeink megőrzéséért. Arra kérek minden magyar embert, hogy lépjen be a az épületek nyitott kapuján és a falak közt sétálva induljon felfedező útra saját lelkében is." - mondta Székesfehérvár polgármestere, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy befejeződött a Hiemer-Caraffa tömb évek óta tartó rekonstrukciója.
A beszédet követően Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter kihirdette a nemzeti jegyzékre került új elemeket, amelyekkel 11-re bővült a szellemi kulturális örökség. Az új elemek között van a Fejér megyében nagy népszerűségnek örvendő maszkos, alakoskodó farsangi szokás, a Mohai Tikverőzés is. Ezen kívül a mendei Pünkösdi templomdíszítés és a bólyi húsvéti Emmausz-járás került fel a nemzeti jegyzékre. KÉPGALÉRIA a Mohai Tikverőzésről
Vargha Tamás, Fejér Megyei Közgyűlés elnöke a KÖN megyei programjaira hívta fel a figyelmet. Beszámolt a Megyei Levéltár sorsáról is, amelyet Fejér megye legnagyobb kincsének nevezett. "Nemcsak megtisztelő hivatali feladatomnak, hanem személyes ügyemnek is érzem, hogy a kivételes műemléki együttes megújulásáról, karbantartásáról gondoskodjam. Hogy úgy őrizze az előttünk járó nemzedékek emlékét, hogy az utánunk jövőknek is megbecsült épített öröksége legyen" - tette hozzá Vargha Tamás.
Spányi Antal megyéspüspök az V. Szakrális Művészetek Hetéről szólt. A rendezvény keretében megalapítják a Székesfehérvári Egyházmegye Kortárs Művészeti Gyűjteményét. A gyűjtemény alapítása alkalmából Aknay János Kossuth díjas képzőművész kiállítását tekinhetik meg az érdeklődők a Szent István Művelődési Ház Szent korona Galériájában. A Kortárs Művészeti Gyűjteményt szeptember 17-én szombaton 15 órakor Spányi Antal megyéspüspök nyitja meg, ezt követően Nemcsák Károly színművész olvassa fel XVI. Benedek pápának a világ művészeihez küldött üzenetét. "Nem véletlenül időzítettük ezt a jelentős eseményt a Szakrális Művészetek Hetére. A négy éve töretlen népszerűségnek örvendő fesztivál bizonyítja, hogy az embereknek ma is igényük van a szépre, hogy a küzdelmes és szürke hétköznapokból kilépve, lelkükben világosság gyűljon, s végső soron Istenhez kerüljenek közelebb" - mondta a megyéspüspök.
Spányi Antal beszéde után Kodály: Háry János daljátékból hangzott el Intermezzo a Hermann Zeneművészeti Szakközépiskola diákjainak előadásában, majd Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára hivatalosan is megnyitotta a 2011. évi Kulturális Örökség Napjai eseménysorozatát.
A hétvégén a Városház téren is bemutatkoznak majd azok a közösségek, akik életben tartják a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékében szereplő hagyományokat. A fehérváriak megismerhetik például a mezőtúri korongozást, a kalocsai pingálást és belekóstolhatnak a különleges karcagi birkapörköltbe is.