Kupabravúr után bajnoki fiaskó

A csütörtöki mámor után vasárnapra is maradt dolga a Videotonnak, egy másik zöld-fehér együttes érkezett a Sóstói Stadionba. A Sporting elleni győzelem fontos állomás a klub életében, de a közönség a Ferencváros ellen legalább ennyire várta a sikert, ráadásul a bajnoki felzárkózás szempontjából is kulcskérdés volt, hogy nyerjen hazai pályán a Vidi.
2012.10.07. 16:21 |
 A csütörtöki mámor után vasárnapra is maradt dolga a Videotonnak, egy másik zöld-fehér együttes érkezett a Sóstói Stadionba. A Sporting elleni győzelem fontos állomás a klub életében, de a közönség a Ferencváros ellen legalább ennyire várta a sikert, ráadásul a bajnoki felzárkózás szempontjából is kulcskérdés volt, hogy nyerjen hazai pályána Vidi. 
 
 A magyar mezőnyben egyedülállóan bő keretét ismét kihasználta Paulo Sousa, és újabb, még nem látott összeállításban küldte pályára csapatát. Bozsovics - Brachi, Caneira, Vinícius, Hector - Renato Neto, Tóth B. -Gyurcsó, Kovács, Haraszti - Paraiba volt a felállás, először kezdett tehát bajnoki meccsen a Vidi brazil csatára. A Vidi játékosai Stopira iránti szolidaritásukat mutatták ki, amikor valamennyien 22-es felső pólóban vonultak ki - a balhátvéd sípcsonttörést szenvedett az EL-meccs végén. A találkozó aztán pocsékul kezdődött hazai szempontból: Hector labdavesztése után Somalia beadásába Caneira beleütött a 16-oson belül - Józsi büntetőjével a 6. percben vezetett a Fradi...
Azonnal támadásba lendültek a fehérváriak, Paraiba majd Caneira is kevéssel tévesztett célt, utóbbi szöglet után fejelt mellé. A vendégek visszahúzódtak, s a fallal szemben tanácstalan volt a Vidi. Paulo Sousa már az első félidő felénél lehozta Renato Netót, sántikált a brazil, de nem biztos, hogy ezért történt a csere. Jenner lövésénél mégis megint a Fradi járt közel a gólhoz. Brachi szabadrúgásból tornáztatta meg Jovát, a bal felsőnél védett a kapus - ugyanott zúgott el Gyurcsó lövése is.
Negyvenöt perce maradt a fordításra a Vidinek. Három sem telt el, amikor Mitrovics remek szabadrúgása kívülről zörgette meg az oldalhálót. Két perccel később Józsi közelről ziccert rontott, jelezve, nem nagyon nyílhat ki a Fehérvár. Somalia is növelhette volna a zöldek előnyét, csak Bozsoviccsal állt szemben, de nem tudta elpörgetni mellette a labdát. Paraiba viszont igen Klein mellett, és a cseh csak lerántani tudta - bő húsz perccel a vége előtt a frissen beállt Nikloics 11-esével egyenlített a Vidi! 
Böde percei következtek: ziccert rontott, 11-est próbált eljátszani, végül gólt lőtt: 17 méterről, jobbal. A labda megpattant eg védő lábán, ismét vezetett a Fradi. Ráadásul támadásban maradt és veszélyesebben játszott... De nem az ellenfél, hanem a vihar csapott le: Iványi játékvezető a 80. percben a kitörő orkán miatt az öltözőbe vezényelte a csapatokat. A viharszünet után visszatértek a csapatok, de az eredmény nem változott.