-
Okostanterem a Táncsicsban
Az oktatásban megjelenő új technológiák adta lehetőségek motiválják a diákokat és a tanulás hatékonyabbá válik – hangzott el hétfőn a Táncsics Mihály Általános Iskolában, ahol a frissen kialakított okostantermet egy angolóra keretében adták át. Székesfehérváron ezzel együtt már 14 általános iskolában szolgálja az oktató-nevelő munkát a XXI. századi technikával felszerelt terem, és idén még három helyszínen készül el.
2025.04.14. -
Karig Sára-díj
A Raoul Wallenberg Emberség Háza Egyesület idén is meghirdette a Karig Sára-díjat azzal a céllal, hogy erősítsék a magyar társadalomban a demokratikus, átlátható viszonyokat, felhívják a figyelmet a példaértékű életet élő emberekre.
2025.04.14. -
Közgyűlési összefoglaló
Nincs döntés a Vörösmarty Színház következő igazgatójának személyéről. Székesfehérvár pénteki közgyűlése eredménytelennek nyilvánította a pályázati kiírást.
2025.04.11. -
Miyawaki-erdő a Palotavárosban
Japán minta alapján tervezett Miyawaki-erdőt telepítettek a Palotavárosi tavaknál. A különleges eljárással ültetett csemeték érdekessége, hogy mivel kis területen sorakoznak egymás mellett, versenybe kezdenek azért, hogy minél gyorsabban, minél magasabbra nőjenek.
2025.04.11.
Önkéntesek jelentkezését várja az Alba Regia Polgárőr Egyesület

Az egyesület céljai között szerepel, hogy városunkat megóvják a rongálásoktól és hozzájáruljanak a közterületek nyugalmának megóvásához, továbbá segítsék a köz- és magánvagyon védelmét.
Várják azok jelentkezését is, akik kedvet éreznek a tájékoztató, figyelemfelhívó, megelőző tevékenység szervezéséhez, annak érdekében, hogy minél kevesebben váljanak bűncselekmények áldozatává, hogy felhívják a figyelmet a tudatmódosító szerek káros hatásaira, illetve a bűncselekmények áldozatainak segítségnyújtásában szeretnének részt venni.
A jelentkezőkkel szemben támasztott elvárásaik:
- elhivatottság, lelkesedés;
- jó problémamegoldó képesség;
- büntetlen előélet;
- kellő mennyiségű szabadidő a havi minimum 1 szolgálatra, önkéntes munkára;
(legalább 8 óra/hó) - a járőrszolgálat iránt érdeklődőktől elvárás továbbá a megfelelő egészségügyi és fizikális alkalmasság;
A jelentkezők oktatáson vesznek részt és a sikeres vizsgatétel után kezdhetnek neki a polgárőr feladatok ellátásához. Az oktatás természetesen ingyenes, a polgárőr munka pedig társadalmi munka, melyet mindenki azért végez, mert nemcsak nézni akarja a környezetében zajló történéseket, hanem maga is alakítani szeretné azt, hiszen lakókörnyezetünk, tereink, parkjaink védelme mindannyiunk érdeke - írják felhívásukban az Alba Regia Polgárőr Egyesület tagjai.