-
Szentmise vízkereszt napján
Vízkereszt napján, Urunk megjelenésének ünnepén Spányi Antal püspök celebrált szentmisét a Székesegyházban. A megyéspüspök szentbeszédében arról is szólt a híveknek, hogy a napkeleti bölcsek példáját követve csak a kitartó keresés vezet el Jézushoz, aki mindannyiunk életének világossága, ereje és értelme.
2025.01.06. -
Pesovár népzenei verseny
A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ a 2024/2025-ös tanévben ismét megrendezi a Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Versenyt Fejér vármegyei iskolai, vagy iskolán kívüli csoportok és szólisták számára 6-tól 24 éves korig. A jelentkezési határidő 2025. január 17., péntek.
2025.01.06. -
Újévi koncert Strausszal
Ebben az esztendőben is a Vörösmarty Színház adott otthont az Alba Regia Szimfonikus Zenekar újévi koncertjének. Idén Ifj. Johann Strauss műveivel köszöntötték a zeneszerző születésének 200. évfordulóját.
2025.01.02. -
Szentmise Szűz Mária Isten anyja ünnepén
Január elsején, Szűz Mária istenanyaságának ünnepén szentmisére várták a híveket a Szent István Székesegyházba. Az újévi szentmisét Spányi Antal megyéspüspök celebrálta.
2025.01.02.
Lélektani krimivel, vígjátékkal, és romantikus filmmel zárul a 13. Mozinet Filmnapok
A film előtt Buda Flóra Anna Cannes-ban Arany Pálmával díjazott 27 című, 11 perces animációs filmje kerül vászonra, vetítés után Kovács Gellért filmszerész lesz a mozi vendége.
Lélektani krimi, vígjáték, romantikus film és dokumentumfilm szerepelt az októberben indult 13. Mozinet Filmnapok kínálatában, utolsóként pedig a naturalizmust a zászlajára tűző alkotást láthat a közönség. Molly Manning Walker első rendezésével a 76. Cannes-i Filmfesztivál Un Certain Regard szekciójának fődíját nyerte el, teljesen megérdemelten: a Hogyan szexeljünk az első perctől fogva olyan hatalmas energiával dübörög, akár egy felpörgött tinédzser.
A film főhősei, Tara, Skye és Em a gimi utáni nyáron egy görög tengerparti városban, a fiatalokkal teli Maliába veti bele magát az éjszakai életbe. A három legjobb barátnő életük legjobb és legintenzívebb nyarában reménykedik, de nem mérik fel a döntéseik súlyát.
Klubok, bulik, alkoholmámor, és persze véget nem érő pasizás: a film autentikusan mutatja be a fiatalok fesztelen, már-már szabályok nélküli életét, miközben a csillogó felszín alatt a Z generáció érzelmi és szexuális kiszolgáltatottságának legmélyére ás. A film jelszava a naturalizmus: a rendező igyekezett megteremteni hajnalig tartó diákbulik hangulatát, ennek érdekében a stáb tagjai kutatást végeztek a való életben, többek között két hetet töltöttek az egyik későbbi forgatási helyszínen, Maliában, ahol videókat készítettek bulizó fiatalokról.
A film előtt Buda Flóra Anna 2023-ban Cannes-ban Arany Pálmával díjazott 27 című, 11 perces animációs filmjét láthatja a közönség. Az alkotás főhőse, a 27 éves, önmagát kereső Alice még mindig a szüleivel él. A gyerekszoba négy fala fojtogatóan hat rá, ezért szélsőséges életmóddal kompenzál. Születésnapján, egy átmulatott éjszaka után ittasan kerékpározik haza, amikor balesetet szenved.
Vetítés után Kovács Gellért filmszerész lesz a fehérvári művészmozi vendége; a népszerű filmes újságíróval, kritikussal az SZKKK munkatársa, Gruber Nóra beszélget. Az előadásra a mozi jegypénztárában és honlapján váltható belépő.