Lengyel állami kitüntetés kapott Vargha Tamás

 A Lengyel Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét adományozta Bronis³aw Komorowski lengyel köztársasági elnök Vargha Tamásnak, Székesfehérvár országgyűlési képviselőjének. A magas állami kitüntetést Roman Kowalski, Lengyelország budapesti nagykövete adta át kedden, a nagykövetségen.
2013.03.12. 20:17 |
 A Lengyel Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét adományozta Bronis³aw Komorowski lengyel köztársasági elnök Vargha Tamásnak, Székesfehérvár országgyűlési képviselőjének. A magas állami kitüntetést Roman Kowalski, Lengyelország budapesti nagykövete adta át kedden, a nagykövetségen rendezett ünnepség keretében.
A köztársasági érdemrendet a lengyel államfő olyan külföldi személyeknek vagy külföldön élő lengyeleknek adományozza, akik kiemelkedően sokat tettek Lengyelország és az adott állam együttműködéséért. A budapesti lengyel nagykövetségen kihangsúlyozták, hogy ez a kitüntetés a legmagasabb, amelyet külföldi kaphat, és eddig nem sok magyar részesült ebben az elismerésben. Az ünnepségen részt vett Vargha Tamás családja is, illetve Székesfehérvár képviseletében Róth Péter alpolgármester. Lengyelország Budapesti nagykövete, Roman Kowalski az egész országa nevében fejezte ki köszönetét Vargha Tamás felé. Kiemelte, hogy bár ez egy hosszú, ezer éves barátság a két nemzet között, minden korban szükséges azt ápolni, és átörökíteni a következő generációkra.

 Vargha Tamás Székesfehérvár nemzetközi kapcsolatokért felelős tanácsnokaként, majd a Fejér Megyei Közgyűlés elnökeként új együttműködési formák kezdeményezésével sokat tett Székesfehérvár, Fejér megye és Opole város és az Opolei Vajdaság barátságának elmélyítéséért. A magyar-lengyel kapcsolatok ápolását 2010-től kezdve parlamenti képviselőként is szívén viselte. Lengyelországban emlékeznek arra a részvétnyilvánító emlékrendezvényre is, amelyet Vargha 2010 áprilisában, a lengyel államfő repülőgép-katasztrófája után kezdeményezett Székesfehérváron, a Petőfi mozinál. Az ünnepségen elhangzott, hogy Lengyelországban komoly elismerés övezte a Székesfehérvár - Opole közötti stafétát, amelyet 2011-ben szervezett a Fejér Megyei Önkormányzat, amikor Magyarország Lengyelországnak adta át az európai uniós elnökséget. Szintén nagy visszhangot keltett, hogy tavaly március 24-én a magyar-lengyel barátság napján Székesfehérváron emlékkeresztet avattak azoknak a lengyel tiszteknek, akiket a II. Világháború idején Katyñnál végeztek ki a szovjetek.
Az érdemrend átadását követően Vargha Tamás kihangsúlyozta, hogy ez nem csupán az ő érdeme, hiszen rengetegen tettek rajta kívül is azért, hogy ilyen kiemelkedő barátságot ápolhatnak a nemzetek és a városok egymás között. Hozzátette, ezt a kitüntetés minden székesfehérvári a magáénak érezheti. Semmi sem mutatja jobban, hogy a jelenlegi honvédelmi államtitkár számára milyen jelentőségű az elismerés, hogy beszédét elcsukló hangon fejezte be. Az ünnepségen jelen volt és testvérvárosunk polgármesterének köszönetét közvetítette Janusz Karpiñski, Opole város külkapcsolatokért felelős vezetője, aki Vargha Tamás kitüntetését kezdeményezte.