-
Waiting Room az MC-ben
Harmadik alkalommal koncertezik a Museum Café udvarán a Waiting Room. A két éve alakult, öt, tősgyökeres fehérvári fiatal alkotta együttes vendégeként az esten fellép az egy5egy zenekar augusztus 4-én, vasárnap 18 órától.
2024.08.02. -
Stílusgyakorlatok
Stílusgyakorlatok címmel, Ráckevei Anna és Milus Mariann egy rendhagyó, játékos feladatokkal dúsított esten avatta be a táborlakókat az egymásra utaltság fontosságára. A székelyföldi Verstábor egyik fontos pillanata volt a házi gála is.
2024.08.02. -
Vitrin kiállítás a Fő utcán
Dániel Mária Magdolna fotográfus műveiből nyílt tárlat csütörtök délután. A Fő utca 3 szám alatt található vitrin kiállítást 2 hónapon keresztül láthatják az érdeklődők.
2024.08.02. -
Már kapható az új Ars Regia bérlet
Országosan egyedülálló kezdeményezésként indították útjára tavaly az Ars Regia bérletet négy székesfehérvári kulturális intézmény összefogásával. A kezdeményezés a 2024/2025-ös évadban is folytatódik, a bérlet már megvásárolható.
2024.07.31.
Lépj 975-öt Fehérváron! - városismereti vetélkedőt indít a Táska Rádió
A Szent István Emlékév jegyében rendezi meg „Lépj 975-öt Fehérváron” elnevezésű játékos városismereti vetélkedőjét a Táska Rádió. A versenyre Fejér megyében tanuló diákok - felsősök és középiskolások - jelentkezhetnek. A nyeremény egy 97.500 forint értékű okostelefon és 97.500 forint osztálypénz lesz. A játék október 21-én indul, a versenyzőknek napi egy könnyű és heti egy nehéz feladatot kell megoldaniuk.
2013.10.17. 12:06 |
A Szent István Emlékév jegyében rendezi meg „Lépj 975-öt Fehérváron” elnevezésű játékos városismereti vetélkedőjét a Táska Rádió. A versenyre Fejér megyében tanuló diákok - felsősök és középiskolások - jelentkezhetnek. A nyeremény egy 97.500 forint értékű okostelefon és 97.500 forint osztálypénz lesz. A játék október 21-én indul, a versenyzőknek napi egy könnyű és heti egy nehéz feladatot kell megoldaniuk.
![](/_user/0/Image/0000Peter2013/oktober/taska.jpg)
Városismereti játékot indít a Táska Rádió október 21-én, hétfőn. A december közepéig tartó versenyre osztályok és egyéni indulók jelentkezhetnek. A város által támogatott program egyéni fődíja egy okos telefon, az első helyen végző osztály pedig osztálypénzt nyerhet. A „Lépj 975-öt Fehérváron” játék kérdései Székesfehérvár történelmére, földrajzára, művészeti, sport és kulturális életére is vonatkoznak. Lovranits József igazgató elmondta: „A játékot a 2013-as Szent István Emlékévhez kapcsolódva hirdetjük meg. A cél az, hogy a játékban résztvevők, felső tagozatosok és középiskolások megismerjék Fehérvár történelmét, jelenét és jellegzetességeit. Szeretnénk, ha minél többen csatlakoznának az október 21-én induló játékhoz.”
![](/_user/0/Image/0000Peter2013/oktober/975plakat.jpg)
Mészáros Attila ifjúsági tanácsnok köszönetet mondott az oktatási intézménynek, hogy ezzel a programmal is csatlakoztak az Emlékévhez. „Azt gondolom, hogy ennek a versenynek a keretében a közösségépítés egy újabb fokára léphet a székesfehérvári diákság, hiszen ez egy jó hangulatú, kreatív feladatokkal tűzdelt verseny, amiből mindenki kiveheti a részét a helyes válaszok keresése kapcsán. Székesfehérvár önkormányzata támogatja ezt a programot, két díjat ajánlottunk fel. A legjobb egyéni és csapatmunkát is 97500 Forint értékben ismerjük el. Az első helyen végző diák egy ilyen értékű okos telefont, míg a legjobban teljesítő osztály 97500 Forint összegű hozzájárulást kap egy kirándulás megszervezéséhez.” – tájékoztatott az ifjúsági tanácsnok, aki a program fővédnöke, dr. Cser-Palkovics András polgármester és a város nevében jó versenyzést kívánt a diákoknak.
Az interaktív és kreativitást igénylő feladatokat a Táska Rádió szerkesztősége állította össze. Fraller Ildikó főszerkesztő elmondta, a játékban résztvevőket minden hétköznap egy napi „1 könnyű feladat” várja történelem, földrajz, művészet és sport témakörben, valamint minden héten egy heti „1 nehéz feladat”is lesz. Itt már kérdezni, fényképezni, méregetni is kell. Például arra is keresik majd a választ, hány centiméter a Bazilika kilincse. A kérdések a Táska Rádióban, a 97,5 MHz-en hangzanak el, a válaszokat online kell beküldeni. A program keretében egy „flash mob”-ot is szerveznek majd. A városismereti játékon felső tagozatos és középiskolás diákok indulhatnak Fejér megyéből. A verseny október 21-én, hétfőn indul. Regisztrálni a www.taskaradio.com/975-ön lehet.