-
Emléktúra a doni hősökért
Emlékmenettel, túrával, koszorúzással emlékeznek ezen a hétvégén a doni hősökre. Január 10-én, pénteken hagyományőrző díszelgéssel, koszorúzással emlékezik a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Doni Bajtársi Szövetség, január 11-én, szombaton pedig a MATASZ Székesfehérvári Szervezete indít emléktúrát.
2025.01.09. -
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14.
Újraindult az Összefogás Magyarországért Facebook oldal
Újraindult az Összefogás Magyarországért Facebook oldal, amelynek célja, hogy álhírek helyett a hiteles információk, a hasznos tanácsok és a gyakorlati tudnivalók jussanak el a magyarokhoz.
2020.03.21. 12:30 |
2013-ban azért hozták létre az Összefogás Magyarországért Facebook oldalt, mert árvíz fenyegette Magyarországot. Akkor több ezer aktivistát toboroztak, és segítségükkel megvédték Magyarországot. Ma újra összefogásra van szükség, ezúttal a koronavírus ellen.
"Egy világjárvánnyal állunk szemben, melyet megállítani nem lehet, csak lelassítani lehet. Ebben mindannyiunknak felelőssége van. Ezért újraindítjuk ezt az alvó oldalt, újraindítjuk a közösséget Összefogás Magyarországért néven! Célunk, hogy az álhírek helyett a hiteles információk, a hasznos tanácsok és a gyakorlati tudnivalók jussanak el a magyarokhoz." - áll a Facebook oldal leírásában.
Ebben kérik mindenki segítségét, hogy csatlakozzanak a közösséghez, hívják meg ismerőseiteket, osszák meg a bejegyzéseket és jussanak el mindenkihez felhívásukkal: vigyázzunk egymásra!