Lovas kocsin indul körútra december 6-án az öreghegyi Mikulás

Bábszínházzal hangolódhatnak a gyerekek Öreghegyen a Mikulás érkezésére: december 6-án, pénteken késő délután ugyanis ebben a városrészben is tiszteletét teszi a nagyszakállú, ahol aztán lovas kocsin körútra is indul. A program ingyenes.
2024.12.02. 06:48 |
Lovas kocsin indul körútra december 6-án az öreghegyi Mikulás

Az Öreghegyi Közösségi Házban (Székesfehérvár, Fiskális út 93.) december 6-án, pénteken délután öt órakor a Batyu Színház A Mikulás titkos segítője című bábelőadása szórakoztatja a kicsiket és nagyokat, míg megérkezik a várva várt Télapó.

Beteg lett a Mikulás, de akkor hogyan készülnek el az ajándékok? Lehet, hogy a gyerekek ajándék nélkül maradnak? Egyáltalán ki tudja meggyógyítani a Mikulást? Nagy feladat mindez, de a Mikulás titkos segítője és kis társai mindent megpróbálnak Öreghegyen, hogy a gyerekek ne maradjanak ajándék nélkül és a Mikulás is meggyógyuljon. Sőt, ezúttal az öreghegyi gyerekekre is szükség lesz, ugyanis a közönség soraiból is beszerveznek néhány segítő kezet.

Háromnegyed hat körül megérkezik a Mikulás a közösségi ház udvarára hintójával, amit ezúttal a rénszarvasok helyettesei, a lovak húznak majd. Itt lehetőség lesz fényképezkedésre, egy-egy jó szóra, éneklésre, kívánságra, aztán negyed hétkor a Mikulás felül lovaskocsijára, és elindul öreghegyi körútjára.

A megállók a következők lesznek:

- Öreghegyi Közösségi Ház (udvarról indul a hintó)
- Bory-vár
- Lipóti Pékség parkolója
- Öreghegyi Közösségi Ház

A program ingyenes.