M81 - a negyedik fehérvári M7-es csomópont építése is része a 81-es négysávosításának

Komárom és Székesfehérvár között a 13-as és a 81-es is négysávos lesz M81-es néven, ami a negyedik fehérvári M7-es csomóponton keresztül Sárbogárdig halad majd és ott ér össze a szintén előkészítés alatt álló M8-as úttal. A jelentős közlekedési fejlesztésről a Városházán tartott tájékoztatót a közlekedéspolitikáért felelős államtitkár, Fehérvár polgármestere és országgyűlési képviselői.
2020.08.27. 15:35 |
M81 - a negyedik fehérvári M7-es csomópont építése is része a 81-es négysávosításának

Komárom és Székesfehérvár között a 13-as és a 81-es is négysávos út lesz M81 néven és a negyedik M7-es csomóponton keresztül Sárbogárdig halad majd

Soha nem születtek olyan súlyú kormányzati döntések a 81-es négysávosításáról, mint most, melybe belekerültek az egyes települések számára fontos fejlesztések is – hangsúlyozta Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere. "Sokan és sokszor beszéltek már erről a fejlesztésről az elmúlt évtizedekben, de ezeket a beszédeket tettek nem követték. Most viszont érdemi tettekről tudunk beszámolni, amelyek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy a jövőben ezen az új M81-esen lehessen majd biztonságosan közlekedni." Nagy előkészítő munka után vagyunk és készül már a környezeti hatásvizsgálati dokumentáció, valamint folyamatban van a környezetvédelmi engedély megszerzése is.

Dr. Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár, dr. Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere, Vargha Tamás államtitkár, országgyűlési képviselő, Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő és Törő Gábor országgyűlési képviselő közösen tartott sajtótájékoztatót a 81-es négysávosításáról.

Mosóczi László államtitkár elmondta, hogy még tavaly áprilisban döntött a kormány arról hogy elkezdődhet a M81-es építése. Ez egy hosszú munka első lépése volt, majd a megvalósíthatósági tanulmánytervek, építési engedélyek, kiviteli tervek készítése után kezdődhet a gyakorlatban a kivitelezés. Mint mondta igyekszünk rövidíteni a különböző előkészítési fázisok idejét, amennyire csak lehet.

Belátható időn belül minden megyeszékhely megközelíthető lesz négysávos úton

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium alapvető szándéka a közlekedésfejlesztési beruházásokkal, hogy segítsenek megalapozni az érintett térségek, települések gazdasági fejlődését, érdemben javítsák a helyi életminőséget. "A közúti közlekedésfejlesztési terveket a 2016-ban elindított, jelenleg összesen 3200 milliárd forintos keretösszegű Útprogram összegzi. Ennek a hatalmas forrásmennyiségnek a nagyobbik felét pedig képesek vagyunk a magyar költségvetés terhére fedezni. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium kiemelt közlekedéspolitikai törekvése a még csak kétsávos főutakon elérhető megyei jogú városok bekötése a gyorsforgalmi hálózatba négysávos utakkal. Minden józan számítás szerint 2025-ben elmondhatjuk majd, hogy Magyarország 23 megyei jogú városa kivétel nélkül elérhetővé vált négysávos úton" – emelte ki Mosóczi László államtitkár.

A gyorsforgalmi hálózat kiépítése folyamatban van, az M25, M35, M86 autóutak elkészültek, az M30, M85 jelenleg is épül. A vidéki nagyvárosok, kiemelt gazdasági térségek közötti gyorsabb és kényelmesebb eljutás érdekében rá kell fordulnunk a gyűrű irányú elemek kiépítésének előkészítésére. E célt szolgálja az M81 gyorsforgalmi út fejlesztése is, amely az új komáromi Duna hídtól az M1 és az M7 érintésével teremt négysávos kapcsolatot a szintén előkészületben lévő M8 autóútig.

2022 elejére szerezhető meg a jogerős környezetvédelmi engedély

A tervezési szerződéseket a tanulmányterv és környezeti hatásvizsgálati dokumentáció elkészítésére a Komárom–Székesfehérvár és a Székesfehérvár–Sárbogárd szakaszra is aláírták idén májusban. A tervezési feladat közel 120 km hosszúságú útszakasz négysávosítása az érintett települések elkerülésével, és Székesfehérvárnál az M7 autópályán egy új csomópont létesítésével. Az 1,1 milliárd forint költségű előkészítés várhatóan 2022 első felében érhet el a jogerős környezetvédelmi engedély megszerzéséig.

Az új összeköttetés a Monostori hídtól indulva az M1 érintésével a 13-as és 81-es főutak négysávosításával vezetne az M7-ig, amelyen egy új autópálya-csomópont létesülne.

A folytatásban a 63-as főút bővítése a terv Sárbogárdig, a tanulmánytervek vizsgálják az új, önálló nyomvonalon történő építkezés lehetőségét is. Ha marad a főúti négysávosítás, a települések elkerülése akkor is mindenhol megvalósul.

A hazai és nemzetközi tranzitforgalom számára az M8-M81 egy újabb, gyorsabb eljutási lehetőséget biztosíthat, amely tehermentesítheti Budapest vonzáskörzetének túlzsúfolt sztrádaszakaszait. A hosszabb távú terv pedig, hogy az M8 az M7-M6-M5 autópályák összekapcsolása után egészen az M3 autópályáig folytatódhatna és az Egerhez vezető, nyáron átadott M25-nél érné el a sztrádát.

Folyik az Auchan körforgalom bővítésének előkészítése is

Mosóczi László beszélt arról is, hogy első helyen áll a magyarországi balesetveszélyes csomópontok között az M7-esen a székesfehérvári déli lehajtó és az ún. Auchan körforgalom, melyet 2x2-es turbó körforgalommá alakítanak ennek tervezése folyamatban van és 1-2 éven belül a kivitelezés is elindulhat.

Az igazi megoldás egy negyedik fehérvári autópályacsomópont

Mindannyian ismerjük a 63-as úti csomópontban, az Auchan körforgalomban a torlódást. Sokat dolgoztunk azon, hogy bővítsük a körforgalmat, hogy hatékonyabb legyen, de a legjobb megoldás az a negyedik autópálya lehajtó lesz majd az M7-esen Székesfehérvárnál – emelte ki Vargha Tamás Székesfehérvár országgyűlési képviselője. Mint mondta Székesfehérvár régióvezető központi szerepét is erősíteni fogja a fejlesztés.

Egyensúly a gazdaságfejlesztés és a vidéki élet nyugalma között

Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy Komárom-Esztergom és Fejér megye egy gazdaságfejlesztési övezet és a két megye gazdasági teljesítménye és a központi költségvetésbe való „befizetése” kiemelkedik. Ez a határozott fejlődés olyan mértékben erősítette a gazdaságot, hogy az ehhez tartozó infrastruktúra fejlesztése elengedhetetlen. A gazdaság fejlesztése és a vidéki élet nyugalma pedig egyensúlyban kell, hogy legyen.

A versenyképesség megtartása miatt is fontos fejlesztés a négysávosítás

Versenyképesség szempontjából is fontos a fejlesztés a Győr – Komárom – Mór – Székesfehérvár – Kecskemét tengelyen – mondta Törő Gábor országgyűlési képviselő. Kiemelten fontos a 81-es fejlesztése Székesfehérvárnak és kérte a kormányzatot, hogy amennyire csak lehet gyorsítsa fel az előkészítési szakaszt.

A Komárom és Székesfehérvár közötti 85 kilométeres szakaszt az Uvaterv Zrt. készíti elő, míg a Székesfehérvár és Sárbogárd közötti 35 kilométert az Utiber Kft. A nyertesek feladata a tanulmányterv és a környezeti hatásvizsgálati dokumentáció készítése, valamint a környezetvédelmi engedély megszerzése.

Városfejlesztés

  1. Iskolafelújítás a megvalósulás útján

    A konkrét megvalósulás útjára lépett a Székesfehérvári Szakképzési Centrum komplex projektje, amelynek során 6,4 milliárd forint európai uniós támogatás segítségével újul meg a centrum hat intézménye. A Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskolában tartott tájékoztatón nem csak a közel 13 ezer iskolabútor beszerzéséről esett szó, hanem az iskolák épületfelújításának és eszközbeszerzéseinek részleteiről is.

    2024.12.18.
  2. Megnyílt a szárazréti bölcsőde

    Új, 28 férőhelyes bölcsőde épült a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósult meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós és hazai támogatás, továbbá közel 19 és fél millió forint önkormányzati hozzájárulás segítségével. A Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény pénteken ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit.

    2024.12.13.
  3. Új iskolabútorok

    Új iskolabútorokat kaptak mintegy 850 millió forint értékben a Székesfehérvári Szakképzési Centrum fenntartásában működő intézmények. A technikumokba összesen 12.810 darab bútor – székek, asztalok, szekrények – érkeztek. A hat iskolában megvalósult beruházásról sajtótájékoztatón számoltak be a Váci Mihály Technikumban, ahol be is mutatták az új, színes berendezéseket.

    2024.12.10.
  4. Megújul a könyvtár

    Mintegy 370 millió forintból újulhat meg a Vörösmarty Mihály Könyvtár olvasótermi épülete. Egy patinás épület nyeri vissza régi fényét, az épületen belül pedig új programokkal is készülnek – osztotta meg a jó hírt közösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester.

    2024.12.10.