Ma kezdődik - Magyarság és Európa szabadegyetem kultúrtörténeti és művelődéstörténeti témákkal

 A Kodolányi János Főiskola két éve indította „Magyarság és Európa” című szabadegyetemet, melynek idei programját a 2013-as Szent István Emlékévhez kapcsolódóan szervezi az intézmény a Pannon Lapok Társaságával a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. A tavaszi és őszi félévben összesen tíz előadással jelentkező, minden érdeklődő számára nyitott szabadegyetemet kifejezetten ajánlják a középiskolásoknak és tanáraiknak.
Részletes programok a cikkben!
2013.02.13. 11:57 |
 A Kodolányi János Főiskola két éve indította „Magyarság és Európa” című szabadegyetemet, melynek idei programját a 2013-as Szent István Emlékévhez kapcsolódóan szervezi az intézmény a Pannon Lapok Társaságával a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. A tavaszi és őszi félévben összesen tíz előadással jelentkező, minden érdeklődő számára nyitott szabadegyetemet kifejezetten ajánlják a középiskolásoknak és tanáraiknak. A sorozat nyitó előadását február 13-án dr. Cser-Palkovics András polgármester tartja a Hiemer-házban, a sorozat további előadásait a főiskolán tartják február 27-én, március 6-án, április 10-én és április 24-én.
 
 A szabadegyetem nyitott minden érdeklődő számára, középiskolai tanárokat
és diákokat egyaránt szeretettel várunk! E félévi program a Szent István Emlékév programjaihoz kapcsolódóan: Magyarság és Európa szabadegyetem, Székesfehérvár helye és szerepe a történeti térben az ország történetében.
 
2013. február 13. 17.00
 Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere: Szent István városában élni felelősség. Történeti múlt és jövő. Helyszín: Hiemer-ház, bálterem, Oskola utca 2.

2013. február 27. 17.00
 Mózessy Gergely gyűjteményigazgató, Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár: Szent István kultusza a kommunista diktatúra idején Helyszín: Kodolányi János Főiskola (Szabadságharcos út 59.)

2013. március 6. 17.00
  Zsoldos Attila akadémikus, MTA BTK TTI, tudományos tanácsadó, a Középkori Témacsoport vezetője: Fehérvár az Árpád-korban. Helyszín: Kodolányi János Főiskola (Szabadságharcos út 59.)

2013. április 10. 17.00
  Dr. Jankovics József, MTA BTK ITI, tudományos tanácsadó, osztályvezető: Wathay Ferenc költészete modern poétikai szempontból. Helyszín: Kodolányi János Főiskola (Szabadságharcos út 59.)

2013. április 24. 17.00
  Dr. Csurgai Horváth József, levéltárigazgató, főiskolai docens: A városszépítés történeti áttekintése a reformkortól az 1940-es évekig. Helyszín: Kodolányi János Főiskola (Szabadságharcos út 59.)

A Kodolányi János Főiskola Hungarológiai, illetve Történeti Műhelye 2011 tavaszától szervezi meg a „Magyarság és Európa” című, félévente öt-öt előadásból álló szabadegyetemet, amelyen ismert és neves magyar – egy-egy esetben külföldi – szakemberek referálnak a magyar művelődéstörténet és annak nemzetközi összefüggései legfontosabb kérdéseiről. Az előadások a magyar és az európai történelem kiemelkedő kapcsolódási pontjait mutatják be, napjainkban is vitatott témákat elemeznek.
Dr. Ujváry Gábor a 2013-as Emlékbizottság tagja, a KJF Történelem Tanszékének tanszékvezető főiskolai tanára a sajtótájékoztatón elmondta: „Szent István örökségének és az 1938-as székesfehérvári országgyűlésnek állít emléket a 2013-as esztendőre tervezett nagyszabású ünnepi programsorozat. Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése Ünnepi Szent István Emlékévvé nyilvánította a 2013-as esztendőt, az államalapító király halála 975. és az 1938. évi megemlékezések 75. évfordulójának alkalmából. Annak érdekében, hogy méltóképpen emlékezhessünk erre, a KJF a Magyarság és Európa című szabadegyetemi előadás-sorozatát az egész esztendőben az ünnepi év programjaihoz kapcsolódva rendezi.”

Aki a szabadegyetem összes előadásán részt és a pecsétlapon összegyűjti a pecséteket, azok között fehérvári vonatkozású könyveket sorsolnak majd ki.
 
A szabadegyetem első féléves programját „Székesfehérvár helye és szerepe a történeti térben, az ország történetében” címmel szervezik meg. A sorozat Székesfehérvár polgármesterének nyitó előadásával veszi kezdetét 2013. február 13-án, szerdán 17.00 órakor a Hiemer-ház báltermében. Dr. Cser-Palkovics András „Szent István városában élni felelősség – Történeti múlt és jövő” című előadását újabb alkalmak követik a Kodolányi János Főiskola Szabadságharcos úti épületének nagyelőadójában 17.00 órai kezdéssel február 27-én, március 6-án, április 10-én és április 24-én. Szó lesz többek között Szent István kultuszáról a kommunista diktatúra idején, az Árpád-kori Fehérvárról, Wathay Ferenc költészetéről, illetve a városépítés történeti áttekintéséről a reformkortól az 1940-es évekig. A második félévben újabb öt előadással folytatódik a szabadegyetem a Szent István Emlékévhez kapcsolódóan.
 
Dr. Ujváry Gábor a sajtótájékoztatón kiemelte: „Az elmúlt évekhez hasonlóan a szabadegyetem programjaira a város lakosságát, elsősorban a középiskolák diákjait és tanárait várjuk. A szabadegyetem kurzusait a Kodolányi János Főiskola hallgatói szabadon választható tárgyként vehetik föl, és egy, a sorozatból választott téma kidolgozásával teljesíthetik tantárgyi kötelezettségüket.”
 
A Magyarság és Európa szabadegyetem, annak tematikája kitűnően illeszkedik a 2013-as Szent István Emlékév rendezvénysorozatába. – hangsúlyozta a 2013-as Emlékbizottság elnöke. Dr. Csurgai Horváth József szavai szerint fontos, hogy részletesen vizsgálják azokat a kultúrtörténeti, művelődéstörténeti témákat és kérdéseket, melyek feltárják Székesfehérvár múltját, egyben alapjául szolgálnak a város jövőjének. Az Emlékbizottság elnöke a programokon való széles körül részvételre buzdította Székesfehérvár lakosságát.