Majdnem száz pontot dobott a ZTE ellen az Alba

A liga leggyengébb csapata ellen simán győzött a TLI-Alba Fehérvár. A ZTE csak az első negyed feléig volt partiban, onnantól fokozatosan elhúzott az Alba, és már szünetig elérte az 50 pontot. A csapatban jól mutatkozott be a lett Kalve, a zalaiak pedig nem tudták megnehezíteni a hazaiak dolgát.
TLI-Alba Fehérvár - ZTE 98-71
2015.01.07. 21:15 |
A liga leggyengébb csapata ellen a várt magabiztossággal győzött a TLI-Alba Fehérvár. A ZTE csak az első negyed feléig volt partiban, onnantól fokozatosan elhúzott az Alba, és már szünetig elérte az 50 pontot. A csapatban jól mutatkozott be a lett Kalve, a zalaiak pedig nem tudták megnehezíteni a hazaiak dolgát.
 
A hét elején kiderült, hogy a Magyar Kupa nyolcas döntőjében februárban a bajnoki listavezető Sopron lesz az Alba ellenfele - ez a lehető legnehezebbnek ígérkező feladat. A szerdai bajnoki viszont - elvileg - a legkönnyebb volt, hiszen az utolsó helyezett Zalaegerszeg érkezett Fehérvárra. A zalaiak kevesen vannak és a minőséggel is akad gondjuk, így aztán csak mintegy öt percig tudták őrizni a szoros eredményt. Az ex-fehérvári Lekli József kosaraival 12-12-nél együtt volt a két csapat, de Simon Balázs és Brandon Wood pontjai után már az első negyed végére majdnem tízzel vezetett az Alba. A második tíz perc elején megszerezte első fehérvári kosarát Ernests Kalve, a lett játékos a későbbiekben is hasznosan kosarazott. Mohácsi aktivitásával még egyszer közelebb került a Zete, de Kalve triplát dobott, akárcsak a félidő hajrájában Kovács Ádám, közben pedig kevés pontot engedélyezett ellenfelének az Alba.
Megnyugtató volt az előny szünetben, a folytatás pedig nem cincálta szét a csapat mellett kitartó szurkolók idegeit. Érezhetően fáradt a kevesebb játékost mozgató ZTE, Simon, Juhos és Kromah pontjaira egyre kevesebb válasz érkezett. Bár több lepattanót is veszni hagyott saját palánkja alatt az Alba, a vendégektől a pontok tekintetében csak Cole Darling tudta tartani a lépést a mieinkkel. Kovács Ádám triplája zárta le a harmadik negyedet, a meccs végére pedig csak annyi kérdés maradt, eléri-e a száz pontot a csapat. Az esély megvolt rá, hiszen a hajrában is sikerült pár lerohanást befejezni, de végül kimaradt a "százas labda". Így is magabiztos győzelemmel zárt az Alba, visszavágva a zalaegerszegi vereségért. A sikerélmény fontos volt, hiszen újabb nehéz feladatok jönnek, szombaton Körmenden szerepel a csapat.
Székely Norbert: "Végre helyenként csapatként játszottunk, amióta itt vagyok, ez most volt leginkább jellemző. De nem lehetek elégedett, vannak továbbra is hibáink, főleg védekezésben. Tíz támadó lepattanót engedtünk az ellenfélnek, ez nagyon sok. Kalve hasznosan, jól játszott, látszik, hogy magas kosárlabda-intelligenciával rendelkező játékos. A továbbiakban az lenne a legfontosabb, hogy idegenben is olyan agresszíven lépjünk fel és játsszunk, mint itthon, akkor fogunk tudni fontos meccseket nyerni."
Ernests Kalve bemutatkozott, 18 pont, 5 lepattanó, 3 gólpassz került a lett kosaras statisztikájába első fehérvári mérkőzésén.
TLI-Alba Fehérvár - Zalakerámia ZTE KK 98-71 (25-16, 26-20, 30-19, 17-16)
Alba Fehérvár: Simon 14/6, Kromah 19/9, Tóth P. 6, Juhos 10/3, Csorvási M. 10 Csere: Kalve 18/3, Wood 11, Supola 2, Kovács Á. 8/6, Blaskovits.
ZTE: Dzambics 9/3, Mohácsi 12/3, Darling 19/6, Ilics 9, Lekli 12 Csere: Fekete 5, Velkey 5/3, Kertész.