-
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Betevő és tanszeradomány
Az augusztusi ételosztások alkalmával nemcsak tartós élelmiszerrel, süteménnyel és gyümölccsel, hanem új vagy jó állapotban lévő, használt tanszerekkel is segíthetik a jószándékúak a Fehérvári Heti Betevő vendégeit.
2024.08.01. -
Közös imádságra várták a fehérváriakat
Immár hagyomány, hogy augusztus első vasárnapján Szent Donát tiszteletére tartanak misét a nevét viselő kápolnánál.
2024.08.05. -
Két keréken sebezhetőbbek
Hazánk egyik legeredményesebb fiatal gyorsasági motorversenyzője, Számadó Máté és az Országos Mentőszolgálat összefogásával indult kampány a biztonságos motorozásért.
2024.08.02.
Manó Klub a Táncsics Mihály Általános Iskolában
Nagycsoportos óvodások számára az iskolába hívogató negyedik játékos foglalkozását, „Hómanók”címmel január 17-én, csütörtökön 17 órakor tartják a Táncsics Mihály Általános Iskolában. A szülőket is várják nyílt tanítási órára, melyet január 23-án 8-10 óra között látogathatnak. További információt a www.tancsics-fehervar.sulinet.hu internetes oldalon találnak.
2013.01.11. 09:09 |

![](/_user/0/Image/Armand_2013/Januar/tancsics01.jpg)
![](/_user/0/Image/Armand_2013/Januar/tancsics01.jpg)