-
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Kossuth-díjas zeneszerző Fehérváron
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar évadnyitó koncertje előtt, szeptember 16-án este 6 órától szeretettel vár minden érdeklődőt a Vörösmarty Színház Kávézójába, ahol Madarász Iván Kossuth-díjas zeneszerzővel és Dobri Dániellel, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar rezidens zeneszerzőjével beszélget dr. Szabó Balázs zenetörténész.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Már most készülnek - jövőre 20 éves lesz a FEZEN fesztivál
Az 1997-ben még Fehérvári Zenei Napokként, egy cirkuszi sátorral indult a fesztivál, idén pedig a több mint 100 fellépő, köztük közel 20 külföldi sztárzenekar már közel 40.000 látogatót csábított Székesfehérvárra. 2017-ben 20 éves lesz a FEZEN, és erre jubileumhoz méltó programmal készülnek a szervezők. A legfanatikusabb rajongók pedig már nem csak a naptárjukba írhatják be a dátumot, de jövő évi bérletüket is megszerezhetik szuperkedvezményes áron.
2016.09.03. 06:49 |
Az 1997-ben még Fehérvári Zenei Napokként, egy cirkuszi sátorral indult a fesztivál, idén pedig a több mint 100 fellépő, köztük közel 20 külföldi sztárzenekar már közel 40.000 látogatót csábított Székesfehérvárra. 2017-ben 20 éves lesz a FEZEN, és erre jubileumhoz méltó programmal készülnek a szervezők. A legfanatikusabb rajongók pedig már nem csak a naptárjukba írhatják be a dátumot, de jövő évi bérletüket is megszerezhetik szuperkedvezményes áron.
A FEZEN az elmúlt két évtized alatt Magyarország egyik meghatározó zenei fesztiváljává vált. Az évről-évre dinamikusan fejlődő rendezvény olyan világsztárokat hozott már Fehérvárra, mint a Deep Purple, a Faithless, a Judas Priest, Al Di Meola, Dub Fx, a HIM, Yngwie J. Malmsteen a Dream Theater, az Infected Mushroom a Machine Head vagy a Guano Apes.
A külföldi és hazai sztárok mellett természetesen továbbra is helyet kapnak a helyi és környékbeli zenekarok. Az idei fesztivál hivatalos összefoglalójához is két székesfehérvári zenekar adta a zenéjét, a folkot jazzel és poppal ötvöző Zombori, valamint a metal különböző alfajaiban tevékenykedő Absent Distance. A műfaji színesség a FEZEN egészére is igaz, évek-óta fele-fele arányban jelennek meg a fesztiválon a rock-metal és az egyéb műfajok köreiből érkező zenekarok.
A FEZEN törzstáborának, az évek óta hűséges fesztiválozóknak idén is különleges kedvezményt kínálnak a szervezők. A FEZEN Fanatik bérlet már szeptember 5-től elérhető 10.990 forintos áron, a diákok pedig még ennél is kedvezőbben, 9.990 Ft-ért juthatnak 2017-es négynapos FEZEN bérlethez október 10-én éjfélig.