Már szeptemberben új egyetemi képzés indulhat a városban

Több hónapos előkészítő munka után hivatalosan is megkötötték Székesfehérvár Önkormányzata és a Pannon Egyetem közötti együttműködést. Az erről szóló megállapodást dr. Cser-Palkovics András polgármester és Dr. Friedler Ferenc rektor csütörtökön írta alá ünnepélyes keretek között. Közös sajtótájékoztatójukon arról is beszámoltak, hogyan segítik egymást az egyetemi képzés fehérvári meghonosításában, valamint a műszaki felsőoktatás és a helyi gazdaság versenyképességének további fejlesztésében.
2012.06.21. 11:41 |
Több hónapos előkészítő munka után hivatalosan is megkötötték Székesfehérvár Önkormányzata és a Pannon Egyetem közötti együttműködést. Az erről szóló megállapodást dr. Cser-Palkovics András polgármester és Dr. Friedler Ferenc rektor csütörtökön írta alá ünnepélyes keretek között. Közös sajtótájékoztatójukon arról is beszámoltak, hogyan segítik egymást az egyetemi képzés fehérvári meghonosításában, valamint a műszaki felsőoktatás és a helyi gazdaság versenyképességének további fejlesztésében.
 Székesfehérvár hazánk meghatározó gazdasági központja; egy olyan város, amely történelmi gyökerei mellett az ipari parkok számában és az itt működő cégek termelési tevékenységében is kiemelkedő. A város Önkormányzata az egyetemi képzés meghonosításával szeretné ezt a szerepkört tovább erősíteni, valamint a fehérvári lakosság képzettségét és ezáltal életminőségét is javítani.
 „Történelmi pillanatok tanúi vagyunk, hiszen jelképesen egyetemet alapítunk városunkban. Székesfehérvár meghatározó gazdasági szereplőinek elsősorban műszaki végzettségű szakemberekre van igényük – ez derült ki az elmúlt években végzett minden felmérésből. Önkormányzatunk egyik legfontosabb feladata tehát, hogy segítse ezeket a szakembereket itt helyben képezni. A fehérvári családoknak és fiataloknak ezzel életpályát és biztos megélhetést tudunk nyújtani, a cégeket pedig stratégiai partnerként arra ösztönözzük, hogy hosszú távra városunkban tervezzék termelésüket. A megállapodást ugyan a Pannon Egyetemmel kötjük, de valójában egy sokoldalú, szektorközi együttműködés kezdete ez. Szerződés, amellyel az önkormányzat, az egyetemi szintű felsőoktatás, a helyi gazdaság és a fehérvári emberek jövőjéért teszünk felelős lépéseket.” – mondta el az ünnepélyes aláíráson dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere.
 A Pannon Egyetem és Székesfehérvár Önkormányzata között létrejövő együttműködési megállapodás a felsőoktatási intézmény számára is fontos eredmény és egyúttal új hosszú távú lehetőség is egyben.
 
„A Pannon Egyetem célul tűzte ki a gazdaság képzési igényeinek minőségi kielégítését. Emellett innovációs tevékenységünkkel a környékbeli ipar versenyképességének erősítését is segíteni szeretnénk. Mindezekhez a célokhoz kiváló lehetőséget biztosít Székesfehérvár város szervezettsége és nemzetközi mércével mérve is kiemelkedő ipari potenciálja. Az Önkormányzattal stratégiai partnerséget kötöttünk oktatási, kutatási és innovációs feladataink közös megvalósítására. A hazai felsőoktatás számára is újszerű működés létrehozásáról van szó, melyben a kezdetektől fogva szoros együttműködés van a város, az egyetem és az ipari partnerek között. Oktatási rendszerünk kialakításánál számítunk a cégek közreműködésére a gyakorlati képzés során. Ezáltal hallgatóink tapasztalatot szerezhetnek projekt- és csapatmunkában és hozzáférhetnek a legkorszerűbb eszközökhöz. Feladatunknak tekintjük olyan ösztöndíjrendszer kialakítását, ami lehetőséget teremt minden tehetséges motivált diák számára, hogy tanulmányait és szakmai pályáját Székesfehérváron teljesíthesse ki. Ez valamennyiünk érdeke.” – emelte ki Dr. Friedler Ferenc, a Pannon Egyetem rektora.
 
Az együttműködési megállapodás megkötésére azt követően került sor, hogy csütörtökön délelőtt a város közgyűlése jóváhagyta egy önkormányzati tulajdonú helyiségcsoport bérbeadását a Pannon Egyetem részére. A felsőoktatási intézmény önálló telephelyet létesít ugyanis Székesfehérváron, a Hiemer-házban. Ez lehet az alapja és a garanciája annak a hosszú távú közös munkának, amelybe a stratégiai partnerek most kezdenek, és amelynek eredményeként már szeptemberben új egyetemi képzések indulhatnak el a városban.
 
Több hónapos előkészítő munka után került sor a hivatalos aláírásra, miután a város meghatározó gazdasági szereplőivel, a Székesfehérváron jelenlévő többi felsőoktatási intézmény képviselőivel és a középfokú intézmények vezetőivel is több egyeztetést folytattak a partnerek. Közös kutatás is zajlott, amelynek célja a piaci igényeknek legmegfelelőbb összetételű műszaki képzési rendszer meghatározása volt, és amelynek eredményeként elsőként logisztikai mérnök mesterképzéssel bővíti fehérvári kínálatát a Pannon Egyetem. A képzési struktúráról egyeztetést kezdeményeznek a többi, Székesfehérváron működő felsőoktatási intézménnyel is.