Március 15-ig tart nyitva a Kori Liget - továbbra is várják az iskolás és óvodás csoportokat

 A tervek szerint március 15-ig fogadják a vendégeket a székesfehérvári Kori Ligetben. A létesítmény üzemeltetői sikerként könyvelik el az elmúlt hónapokat, hiszen rengeteg óvodás és iskolás csoport vette igénybe a pályát, illetve nagy volt a látogatottság a családok részéről is. A tervek szerint jövőre megnövelt területen, új szolgáltatásokkal várják a téli sport kedvelőit.
2012.02.27. 13:46 |

A Kori Liget december 22-én nyitotta meg kapuit Székesfehérvár Önkormányzatának támogatásával a Zichy ligetben. Naponta átlagosan tíz iskolás, illetve óvodás csoportot fogadtak az egyedülálló belvárosi létesítményben, többször volt teltház, néhány esetben egy-egy óvoda teljes létszámmal kivonult pályára. A Kori Liget a családok körében is nagy sikert aratott, sok volt a visszatérő látogató. 80 százalékban gyerekek használták ki a lehetőséget, közülük többen éppen itt tanultak meg korcsolyázni. – közölte Bekő Kata, a Kori Liget társtulajdonosa. Elmondta, hogy terveik szerint március 15-ig üzemeltetik a létesítményt, ahol plusz 15 fokig tudják biztosítani a biztonságosan korcsolyázható, sima jégfelületet.
A következő hetekben továbbra is várják az intézményi csoportok bejelentkezését a Kori Liget facebook oldalán vagy Bartha Veronikánál +36 30/ 719 52 54-es telefonszámon, illetve személyesen a létesítménynél. Bekő Kata hozzátette, hogy a nagy sikerre való tekintettel jövőre ismét megnyitják a Kori Ligetet, ahol növelni fogják a jelenleg 500 négyzetméteres jégfelületet, és számos új szolgáltatást is bevezetnek majd a vendégek örömére.