-
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Betevő és tanszeradomány
Az augusztusi ételosztások alkalmával nemcsak tartós élelmiszerrel, süteménnyel és gyümölccsel, hanem új vagy jó állapotban lévő, használt tanszerekkel is segíthetik a jószándékúak a Fehérvári Heti Betevő vendégeit.
2024.08.01. -
Közös imádságra várták a fehérváriakat
Immár hagyomány, hogy augusztus első vasárnapján Szent Donát tiszteletére tartanak misét a nevét viselő kápolnánál.
2024.08.05. -
Két keréken sebezhetőbbek
Hazánk egyik legeredményesebb fiatal gyorsasági motorversenyzője, Számadó Máté és az Országos Mentőszolgálat összefogásával indult kampány a biztonságos motorozásért.
2024.08.02.
Második világháborús emlékművet avattak Vértesben
A Vértesi Erdő Zrt. területén, az erdőben állított kettőskereszt emlékeztet mostantól az 1945 januárjában itt harcoló és eleső huszáregységre, melyet tiszteletükre emeltettek. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Kocsis Mihály, a Vértesi Erdő Zrt. vezérigazgatója avatta fel az emlékművet. Az ünnepségen részt vett Törő Gábor országgyűlési képviselő is.
2013.01.24. 13:51 |
A Vértesi Erdő Zrt. területén, az erdőben állított kettőskereszt emlékeztet mostantól az 1945 januárjában itt harcoló és eleső huszáregységre, melyet tiszteletükre emeltettek. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Kocsis Mihály, a Vértesi Erdő Zrt. vezérigazgatója avatta fel az emlékművet. Az ünnepségen részt vett Törő Gábor országgyűlési képviselő is.
A kereszt Csákvár és Vérteskozma között található az erdőben. A felirat szerint itt harcolt 1945. január 20-31. között a Magyar Királyi Huszáralakulat, amelynek lovasai két hónapig tarthatták a vonalat, ám a túlerőben előrenyomuló szovjetekkel szemben feladására kényszerültek. Mindössze 12 huszár maradt életben mire visszaértek a támaszpontjukra. Az emlékművet Ugrits Tamás székesfehérvári püspöki titkár szentelte meg.
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/januar/kereszt01.jpg)
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/januar/kereszt01.jpg)
A megemlékezésen elhangzott, hogy a második világháború magyarországi hadszínterein kevés harctér volt, ahol a Magyar Királyi Honvédség alakulatai eredményes harcot folytattak a megszálló szovjet hadsereg ellen. A Vértesben az első huszárhadosztály mint az egyetlen magyar lovas seregtest több mint két hónapig tartotta állásait a túlerőben lévő ellenséggel szemben 1945 elején.
A hadosztály harctevékenységeit többnyire a túlerő által visszaszorított vagy az ellentámadó német kötelék tehermentesítése céljából hajtotta végre. Először a Vértes hegység nyugati részén foglaltak el védőállásokat, majd a Székesfehérvár és a Balaton között végrehajtott sikeres német előretörés (Konrad III.-as hadművelet) során a keleti részt is elfoglalták. Jórészt közelharc folyt: szuronnyal, rohamkéssel és kézigránáttal vették fel a küzdelmet a szívósan védekező szovjet erőkkel.