Még 57 km-nyi csatornát kell építeni a városban -2009-ig teljes lesz a rendszer

 Legkésőbb az évtized végéig teljes lesz a csatornázottság Székesfehérváron -hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amit Pénzes Mihály a Városfejlesztési Bizottság elnöke tartott. Jelenleg 7 helyen folynak munkálatok a városban és 57 kilométernyi csatornavezeték szükséges a teljes lefedettséghez. A 2005 végéig befejeződő munkák 1,3 milliárd forintba kerülnek, amiből 238 millió forint állami céltámogatás, a többit saját költségvetésből fizeti a város.

2004.05.26. 15:43 |

 Legkésőbb az évtized végéig teljes lesz a csatornázottság Székesfehérváron -hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amit Pénzes Mihály a Városfejlesztési Bizottság elnöke tartott. Jelenleg 7 helyen folynak munkálatok a városban és 57 kilométernyi csatornavezeték szükséges a teljes lefedettséghez. A 2005 végéig befejeződő munkák 1,3 milliárd forintba kerülnek, amiből 238 millió forint állami céltámogatás, a többit saját költségvetésből fizeti a város.

 Az idei esztendőben és 2005-ben 7 nagyobb csatornaépítési projekt fejeződik be a városban. Július közepéig az Alsóvárosban és a Maroshegyen 2 helyen is befejeződnek a munkálatok. Még ebben az évben késő őszig elkészül az Almássy telep, Kisteleki utca és a Lomnici utca csatornázása, illetve az utak helyreállítása ezeken a területeken.

 Pénzes Mihály a Városfejlesztési Bizottság elnöke elmondta, hogy a 2005 végéig befejeződő munkák több mint 1,3 milliárd forintba kerülnek, ehhez a város 238 milliós állami céltámogatást kapott, a fenmaradó részt önerőből fedezte Székesfehérvár.Jövő év végéig lesz az útburkolat helyreállításával együtt befejezve a csatornaépítés. A tervezett és elkezdődött közműfejlesztéssel 1113 ingatlan köthet rá a csatornára.

 A város teljes csatornázásához 57 kilométernyi vezeték lefektetése szükséges. A teljes befejezés 2007 és 2009 között várható.

 Kistérségi szinten is megkezdődik a csatornázás, ami a Seregélyesi és a Pákozdi gyűjtővezetéket jelenti, ez 6-7 milliárdos beruházás, amit az EU kohéziós alapjából szeretne finanszírozni a város. Ez azért is lenne rendkívül kedvező, mert ehhez a forráshoz, mindössze 10%-nyi önrészt kell csatolni.

 Folyamatban lévő szennyvízcsatorna építések (elnyert céltámogatás alapján, teljes szélességű úthelyreállítással):


 Alsóváros-Maroshegy nyugati területeken:

 Érintett utcák: Alvinczi u., Alvinczi köz, Batthyány u. (440 fm szakaszán), Batthyány köz, Dési u., Kolozsvári u., Segesvári u.
A szennyvíz gerincvezeték hossza: 3,5 km, 275 ingatlan kerül bekötésre.
Kivitelező:  ALTERRA KFT.
Kivitelezés  költsége bruttó: 271 millió Ft
Készültség: Az utcákban a szennyvízcsatorna már kiépült. Jelenleg a teljes szélességű úthelyreállítási munkák vannak folyamatban.
Befejezési határidő: 2004. július vége

 Alsóváros-Maroshegy északi területeken:

 Érintett utcák: Udvarhelyi u., Udvarhelyi köz, Homoksor, Csiki u., Bercsényi u., Temető u., Széchényi u. (250 fm szakaszán), Vásártéri u., Hátszegi u., Lippai u., Lippai köz, Eötvös u.
A szennyvíz gerincvezeték hossza: közel 5 km, 363 ingatlan kerül bekötésre.
Kivitelező:  STRABAG RT.
Kivitelezés költsége bruttó: 347 millió Ft
Készültség: Az érintett utcákban a szennyvízcsatorna kiépítése 96%-ban megtörtént, a teljes szélességű úthelyreállítási munkák folyamatban vannak.
Befejezési határidő: 2004. július közepe

Almássy telep I/A. ütem:

 Érintett utcák: Előd u. (egy szakasza), Taksony u. (3 szakasza), Kisteleki u. (egy szakasza), Budai út (egy szakasza), Bulcsú u., Kadocsa u. (egy szakasza), Botond u., Lehel u. (egy szakasza), Alkotás u.
A szennyvíz gerincvezeték hossza: 1,8 km, 168 ingatlan kerül bekötésre.
Kivitelező: DUVIÉP 2000 KFT.
Kivitelezés költsége bruttó: 128 millió Ft
Készültség: A szennyvízcsatorna építést sávos úthelyreállítással a kivitelező készre jelentette. A teljes szélességű úthelyreállítási munkák még nem kezdődtek el. 
Befejezési határidő: 2004. november

 Lomnici utca: közműkiváltásokkal, csapadékcsatornával, új út és járdaépítéssel

 Érintett utcák: Lomnici u. (Budai úttól - Zsolnai utcáig), Udvardi u. (egy szakasza, úthelyreállítással)
A szennyvíz gerincvezeték hossza: 1,5 km, 105 ingatlan kerül bekötésre
Kivitelező: DUVIÉP 2000 KFT. - ÚTÉPPARK BT. közös vállalkozás
Kivitelezés költsége a villamos hálózat kiváltásával együtt bruttó: 262 millió Ft
Készültség: A közműkiváltások készültsége 95%, a Budai út alatti átsajtolások elkészültek, a szennyvíz- és csapadékcsatorna építések folyamatban vannak. Az új út és járdaépítés a Budai úttól indítva még nem kezdődött el.
Befejezési határidő: 2004. november Közbeszerzési eljárásban a nyertes kivitelező kiválasztása megtörtént (Közgyűlés májusi ülésén)

 Almássy telep III. ütem:

Érintett utcák: Budai út ( a Lehel u. és az Olaj u. között), Vértanú u.
A szennyvíz gerincvezeték hossza: 875 fm, 55 db ingatlan kerül bekötésre.
Kivitelező: ALTERRA Kft.
Kivitelezés költsége bruttó: 76 millió Ft
Készültség: A szerződéskötés van folyamatban. A munkaterület átadása 2004. június 15-e. Műszaki ellenőr kiválasztása folyamatban van.
Befejezési határidő: 2005. május 30.

 Folyamatban lévő közbeszerzési eljárások a nyertes kivitelező kiválasztására:

 Alsóváros-Maroshegy, Balatoni u.:

 Érintett utcák: Balatoni u. (egy szakasza), Úrhidai zsákutca (egy szakasza), Régi Balatoni u. (egy szakasza).
A szennyvíz gerincvezeték hossza: 740 fm, 33 db ingatlan kerül bekötésre.
A közbeszerzési kiírásban kért befejezési határidő: 2005. május 30.
Beérkezett árajánlatok: 110 mill. Ft - 130 mill. Ft közöttiek
Döntés a nyertes kivitelezőről: Közgyűlés 2004. júniusi ülésén

 Mátra u., Fátra u., Tátra u.:

 A szennyvíz gerincvezeték hossza: 1.146 fm gravitációs + 692 fm nyomott vezeték, 114 db ingatlan kerül bekötésre.
A közbeszerzési kiírásban kért befejezési határidő: 2005. szeptember 10.
Beérkezett árajánlatok: 142 mill. Ft - 323 mill. Ft közöttiek
Döntés a nyertes kivitelezőről: Közgyűlés 2004. júniusi ülésén