Még egy hétig pályázhatnak a pedagógusok a Köbüki tehetséggondozó tanári ösztöndíjra

Október 12-ig lehet jelentkezni a Nemzeti Tehetség Program részeként meghirdetett Köbüki tehetséggondozó tanári ösztöndíjra. A Kulturális és Innovációs Minisztérium egyszerűsített a pályázati feltételeken és a visszajelzések alapján bővítette azoknak a tehetséggondozó tevékenységeknek a körét, amelyekkel a pedagógusok sikeresen pályázhatnak a havi nettó 75 ezer forintos ösztöndíjra.
2023.10.06. 19:46 |
Még egy hétig pályázhatnak a pedagógusok a Köbüki tehetséggondozó tanári ösztöndíjra

Az ösztöndíj elnyerése nem jár többletfeladattal a támogatásban részesülő pedagógusoknak, ugyanakkor ösztönzést jelenthet a megkezdett munka folytatására annak érdekében, hogy Magyarországon egyetlen tehetség se vesszen el. A pályázat megtalálható a www.emet.gov.hu oldalon.

A tárca kiemelten várja azoknak a tanároknak a jelentkezését, akik tehetséggondozó képzésen vettek részt, tehetségmentorálást végeznek, tehetségműhelyt vezetnek, sikeresen készítették fel diákjaikat tanulmányi versenyekre, valamint várja azoknak a pedagógusoknak a pályázatát is, akik ún. kedvezményezett, fejlesztendő, vagy komplex programmal fejlesztendő járásban dolgoznak. A pályázatok elbírálásánál figyelembe veszik – a benyújtott pályázatok számára tekintettel – a pályázatok benyújtásának időbeli sorrendjét, valamint a feltételeket úgy határozták meg, hogy a pályázatot az ország minden térségéből egyenlő eséllyel lehessen benyújtani.

Magyarország Kormánya és a Nemzeti Tehetség Programot működtető Kulturális és Innovációs Minisztérium elkötelezett a tehetségek támogatása mellett, hiszen a nemzet kiválóságai azok, akiken keresztül a jövő reménye a jelenben is megnyilvánul. Ezért közös nemzeti érdek és hosszú távú befektetés a fiatalok felkarolása, tehetségük kibontakoztatása. A tárca kiemelt célkitűzése, hogy a tehetséges magyar fiatalokat segítő tehetséggondozó szakemberek erkölcsi és anyagi elismerésben részesüljenek; ezt szolgálja a Köbüki tehetséggondozó tanári ösztöndíj, amely a Nemzeti Tehetség Program keretein belül támogatja és tehetséggondozó munkájuk folytatására ösztönzi a pedagógusokat. A tehetséggondozás ugyanis nem képzelhető el olyan elhivatott oktatók nélkül, akik felismerik a diákok értékeit és egyengetik a tehetségek útját.

Magyarország

  1. Ütemes menetrend

    Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.

    2024.12.14.
  2. Hétvégi vásárlás adományozással

    Vasárnapig tart az év legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében. Az ország 154 településén 365 áruházban összesen 6500 önkéntes gyűjti majd az adományokat. Székesfehérváron nyolc helyszínen, a kasszák melletti gyűjtőpontokon az Élelmiszerbank zöld mellényt viselő önkéntesei köszönettel fogadják a hűtést nem igénylő, tartós élelmiszereket, édességeket.

    2024.11.16.
  3. Nemzeti konzultáció a magyar érdekek mentén – részvételre kérik a lakosságot

    A válságok korában élünk, egymás után vagy egymással egyidőben jelennek meg súlyos konfliktusok a világban. Ilyen helyzetben fontos a gazdasági semlegesség, valamint az, hogy egyetértési pontokat alakítsunk ki és közösen döntsünk a céljainkról – hívták fel a figyelmet Vargha Tamás és Törő Gábor országgyűlési képviselők közös székesfehérvári sajtótájékoztatójukon. A honatyák a nemzeti konzultáción való részvételre kérték a lakosságot.

    2024.11.15.
  4. A Magyar Jelnyelv Napja

    A magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról szóló 2009. évi CXXV. törvényt november 9-én fogadták el. E törvény megszületésének jelentőségét elismerve, e nap emlékére november 9. a magyar jelnyelv napja 2017 óta, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének kezdeményezése nyomán.

    2024.11.09.