-
Új játszóeszközöket adtak át
Új játszóeszközöket adtak át két székesfehérvári játszótéren, a kisgyermekes családok örömére. A Széna téren egy nagy játszóvár készült, ami mellé ősszel fát telepítenek, míg a Zsolt utcába két mókuskereket és a homokozóhoz ülőkéket telepítettek. A beruházásokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.
2024.07.04. -
Elkészült a felújítás
A munkaterületet tavaly ősz végén átadták a kivitelezőnek, azonban a kivitelezést tavasszal kezdték el a Gáz utcai garázssornál. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érintette és várhatóan még ebben az évben elkészül a felújítása a garázssor másik oldalán található útnak is.
2024.06.20. -
Új bölcsőde épül
Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.
2024.06.19. -
Öleléssel búcsúztak
Zajlik a pakolás és a visszaszámlálás a Vasvári Pál Gimnáziumban, amely átfogó felújítás előtt áll. A diákok és tanáraik egymás kezét fogva ölelték át az ódon falakat, majd az udvaron egy óriási bulival búcsúztak a szeretett intézménytől. A Vasvári a nyár folyamán beköltözik a régi Bory Jenő Általános Iskola épületébe és a teljes körű rekonstrukciót, bővítést követően, várhatóan két év múlva költözhet majd vissza a megszokott helyére.
2024.06.18.
Megemelte a Kormány a Kodály iskola felújítására szánt összeget
![Megemelte a Kormány a Kodály iskola felújítására szánt összeget](/_upload/images/news/62383/kodaly.jpg)
Teljes egészében megvalósulhat a Kodály iskola külső és belső felújítása.
A Kodály belső felújítása az alábbi főbb elemeket tartalmazza:
- Szaktantermek létrehozása (Az „A” épületben tetőtérbeépítés tervezett, ahol az egyes művészeti ágak, tanszakok követelményei szerint, az alapfokú művészetoktatás, a tehetséggondozás és a fejlesztendő foglalkozások biztosításához egy kórusterem, valamint a tornaterem melletti területen épület bővítéssel táncterem kerül kialakításra.)
- Az egyes művészeti ágak, tanszakok követelményei szerinti, az alapfokú művészetoktatás, a tehetséggondozás és fejlesztő foglalkozások biztosításához szükséges termek és a kapcsolódó infrastruktúra kialakítása (Az „A” épületben az újonnan kialakított szinten a kórusterem mellett több kisebb terem - kiscsoportos vagy egyéni foglalkoztatásra alkalmas helyiség - fejlesztők kialakítása tervezett.)
- Zöldfelületi fejlesztés, parkosítás, parképítés, növénytelepítés, iskolaudvar fejlesztése; udvari bútorok beszerzése (pl. padok, szeméttárolók), kerékpártárolók kialakítása;
- A mindennapos testneveléshez szükséges terek, közösségi terek kialakítása és eszközökkel való ellátása (a tornaterem teljes felújítása mellett a sportudvar kialakítása valósítja meg) Akadálymentesítés;
- Energiahatékonysági beruházások Eszközbeszerzés (az új helyiségek teljes felszerelése beszerzésre kerül)