-
MK negyeddöntőben az Alba
Az Alba számára nagy volt a tét a szombati, PVSK-VEOLIA elleni bajnoki mérkőzésen, mert csak és kizárólag a győzelem esetén kerülhetett a csapat az alapszakasz végén az első nyolc helyezett közé, akik a Magyar Kupa negyedöntőjében szerepelhetnek. A célt magabiztos győzelemmel sikerült elérni.ALBA FEHÉRVÁR – PVSK-VEOLIA 123–84 (34–22, 29–13, 30–29, 24–12)
2024.12.21. -
Karácsonyi szinkronúszó gála
Látványos kűrökkel, meglepetéssel készülnek idén is az Orka SE Szinkronúszó Egyesület sportolói az Orka karácsonyi gálára. Az eseménynek a Csitáry G. Emil Uszoda adott otthont.
2024.12.21. -
Karácsonyi kosaras évzáró
Megtartotta karácsonyi évzáró ünnepségét az Alba Fehérvár. Az ügyességi és egymás elleni feladatokban csütörtökön késő délután a felnőtt csapat játékosai is részt vettek.
2024.12.20. -
Hópihe Gála
Ismét varázsoltak a FŐNIX Rock and Roll Sporttánc Egyesület csoportjai. Az Arév csarnokban megrendezett gálán kivételes produkcióknak tapsolhatott a közönség.
2024.12.18.
Megfelelve az elvárásoknak - mérlegen az Alba Volán-FeVita
Magyar Kupa-győzelem, bronzérem a Kontinental kupában, második hely az Interligában, majd végül a bajnoki cím. A felsorolásból is kirajzolódik: parádés szezont zárt az Alba Volán-FeVita jégkorong csapata. A kék-fehérek idei produkcióját a szakosztály igazgató, Id. Ocskay Gábor értékeli.
A döntő utolsó mérkőzése után két héttel visszagondolva a 2004 -2005-ös hokiszezonra, úgy érzem minden célkitűzést teljesített a csapat, ami elő volt írva. Igaz, hogy sok nehézséggel kellett megkűzdeni ebben az évben, de az eredmények tekintetében majdnem a maximumot hozta ki magából a társaság. Időrendben az első elvárás az volt, hogy három év után próbáljuk meg visszahódítani a Magyar Kupát legnagyobb riválisunktól, a Dunaújvárostól. Ez októberben sikerült is, ami komoly alaphangot adott a szezonra. A második, ami egy nagyon nagy falat volt: a Kontinental Kupa döntő. Már az óriási dolog volt, hogy a rendező város Székesfehérvár lehetett. Kiváló csapatok, az NHL-szünet miatt fantasztikus játékosok léptek jégre, s a Volán bronzérme miatt pedig kalapot le a srácok előtt...
- Akadtak gondolom kellemetlen momemtumok is a szezon folyamán...
Példátlan sok volt az utóbbi egy évben. Nagyon erős csapattal vágtunk neki a felkészülésnek, a vezetőedző, Pat Cortina Fehérváron maradt, és Énekes Lajossal kiegészülve kifogástalan szakmai munka folyt a klubnál. Aztán szeptember elején megkérdőjeleződött Ifjabb Ocskay Gábor további pályafutása, a kulcsjátékosok közül pedig többen is, így Palkovics, Rusznyák, Kövér mindannyian sérülések és műtétek miatt hiányoztak. Sajnos egyszer sem tudtunk komplett csapattal felállni az első időszakban, ezért azt gondoltuk, hogy Gábor helyére igazolunk egy centert, így érkezett a csapathoz Roger Holéczy. A sok sérülés ellenére azonban a fontos, sorsdöntő mérkőzésekre -mégha összedrótozva is- a lehető legjobb csapattal álltunk fel. Az Interliga rájátszásban nagy küzdelem árán jutottunk a döntőbe és végeztünk a Jesenice mögött a 2. helyen.
- A bajnoki döntő is rendkívül szoros volt...
Ez várható volt. A DAC megerősödött a tavalyi idényhez képest, sőt azzal, hogy ők kiestek az Interligából több idejük maradt a regenerálódásra, és nagyon elkapták a fonalat a fináléra.
- A fehérvári jégkorogsport születésénél is "bábáskodott" már és most a nagy sikerek közepette is a fehérvári hoki atyja. Az idei szezon hol helyezkedik el Ön szerint az utóbbi néhány évet tekintve?
Nagyon sok szép eredményt értünk el, évről-évre olyan feladatokba vágtunk bele a sportklub- és a szakosztály-vezetéssel közösen, ami már szinte erőn felüli volt. Úgy érzem, hogy ez a szezon az eddigieknél is többet jelent számomra, hiszen házigazdái lehettünk a klubszinten talán legrangosabb európai kupa, a Kontinental-Kupa döntőjének, és hab a tortán a csapat emberfeletti teljesítménye. Hétmeccses play-off-ot pedig még nem játszott senki a magyar bajnokságban. A bajnoki finálé tele volt gödörrel, emelkedővel, és szerencsére a végén mi jutottunk fel a csúcsra.
- Hogyan alakul a következő szezon az Alba-Volán FeVitána szempontjából?
Nagyon megnyugtató, hogy azok a szponzorok, akik mellettünk álltak, jelezték, hogy továbbra is maradnak. Hihetetlen sokat jelent, hogy olyan saját stadionunk lehet, amely most már barlangnak nevezhető. Ezt a városnak köszönhetjük, az Önkormányzat ugyanis nagyon komoly összeggel támogatja a létesítmény üzemeltetését. Reméljük, a szponzorok olyan kiegyensúlyozott feltételeket tudnak biztosítani a következő szezonra, hogy erős csapat legyen továbbra is az Alba Volán-FeVita, hiszen komoly riválisok lesznek jövőre a hazai bajnokságban is. Az Újpest például jövőre döntőt szeretne játszani, és a Fradi is bontogatja szárnyait...
- Lehet már játékosmozgásról beszélni?
Folyamatban vannak már a háttértárgyalások, azonban a feltételeket kell biztosítani elsősorban. Nem szeretnénk az értékeinket elveszíteni és nagyon bízom abban is, hogy a légiósok közül Holéczy jövőre is Székesfehérváron fog játszani. Szeretnénk egyébként neves játékosokat is igazolni és az is komoly célja a szakosztálynak, hogy saját nevelésű utánpótlásjátékosok kerüljenek a keretbe. Reménykedem abban, hogy 2-3 év múlva 5-6 nagyon tehetséges, fehérváron nevelkedett hokis már a felnőtt csapatban is a jégre korcsolyázhat.