-
Emléktúra a doni hősökért
Emlékmenettel, túrával, koszorúzással emlékeznek ezen a hétvégén a doni hősökre. Január 10-én, pénteken hagyományőrző díszelgéssel, koszorúzással emlékezik a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Doni Bajtársi Szövetség, január 11-én, szombaton pedig a MATASZ Székesfehérvári Szervezete indít emléktúrát.
2025.01.09. -
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14.
Meghirdették a bűnmegelőzési pályázatokat
A fiatalkori bűnözéssel, városok biztonságával, az áldozatok segítésével és a bűnismétlés megelőzésével kapcsolatos, modellértékű programokkal lehet pályázni az Igazságügyi Minisztérium bűnmegelőzési bizottságánál május 29-ig. A pályázati keret 120 millió forint. A pályázat célja a társadalmi bűnmegelőzés eszköztárának és módszereinek továbbfejlesztése, terjesztése, a szakmai és civil szervezetek együttműködésének ösztönzése.
2006.04.27. 11:28 |
A fiatalkori bűnözéssel, városok biztonságával, az áldozatok segítésével és a bűnismétlés megelőzésével kapcsolatos, modellértékű programokkal lehet pályázni az Igazságügyi Minisztérium bűnmegelőzési bizottságánál május 29-ig. A pályázati keret 120 millió forint.
Az Igazságügyi Minisztérium hétfőn kihirdette az idei bűnmegelőzési pályázatokat, amelyek a társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiájában szereplő kiemelt területekre koncentrálnak. Ezek a gyermek- és fiatalkori bűnözés megelőzése, a városok biztonságának fokozása, az áldozatok segítése és a bűnismétlés megelőzése.
A pályázat két részből áll, a makropályázatra önkormányzatok részvételével létrehozott társulások jelentkezhetnek. Modellértékű bűnmegelőzési program kidolgozására és megvalósítására itt 10-20 millió forint támogatást szerezhetnek. A mikropályázaton 2-5 millió forint támogatásért versenghetnek a kiírásban ajánlott kísérleti modellprogramok megvalósítói.
A pályázat célja a társadalmi bűnmegelőzés eszköztárának és módszereinek továbbfejlesztése, terjesztése, a szakmai és civil szervezetek együttműködésének ösztönzése. A beadási határidő május 29-e, a pályázatok támogatására összesen 120 millió forint áll rendelkezésre. A felhívás, a pályázati útmutató és az adatlap beszerezhető a Magyar Államkincstár megyei állampénztári irodáiban, valamint elérhető az interneten a www.bunmegelozes.hu, a www.im.hu és a www.allamkincstar.hu honlapokon.