-
Stílusgyakorlatok
Stílusgyakorlatok címmel, Ráckevei Anna és Milus Mariann egy rendhagyó, játékos feladatokkal dúsított esten avatta be a táborlakókat az egymásra utaltság fontosságára. A székelyföldi Verstábor egyik fontos pillanata volt a házi gála is.
2024.08.02. -
Egy jó kávé, jó zenével
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar és a Székesfehérvári Egyházmegye összefogásával megvalósuló koncertsorozat második estjén reneszánsz és barokk zenekari és kórusművek csendülnek fel Farkas Varga Anna és Erdős Attila énekművészek, a MusiColore énekegyüttes tagjai és az ARSO kamaraegyüttes előadásában.
2024.08.02. -
Vitrin kiállítás a Fő utcán
Dániel Mária Magdolna fotográfus műveiből nyílt tárlat csütörtök délután. A Fő utca 3 szám alatt található vitrin kiállítást 2 hónapon keresztül láthatják az érdeklődők.
2024.08.02. -
Már kapható az új Ars Regia bérlet
Országosan egyedülálló kezdeményezésként indították útjára tavaly az Ars Regia bérletet négy székesfehérvári kulturális intézmény összefogásával. A kezdeményezés a 2024/2025-ös évadban is folytatódik, a bérlet már megvásárolható.
2024.07.31.
Megjelent a Víziváros - Egy fehérvári városrész története könyv
Az Ünnepi Könyvhét keretében jelent meg a „Víziváros. Egy városrész története” című könyv. A szerző Székesfehérvár legfiatalabb városrészének történetét a Városi Levéltárban kutatta. A könyvet csütörtökön délután mutatták be a Városház téren.
KÉPGALÉRIA a könyvbemutatóról
KÉPGALÉRIA a könyvbemutatóról
2013.06.07. 08:20 |
Az Ünnepi Könyvhét keretében jelent meg a „Víziváros. Egy városrész története” című könyv. A szerző Székesfehérvár legfiatalabb városrészének történetét a Városi Levéltárban kutatta. A könyvet csütörtökön délután mutatták be a Városház téren.
KÉPGALÉRIA a könyvbemutatóról
KÉPGALÉRIA a könyvbemutatóról
A könyvet bemutató beszélgetést dr. Csurgai Horváth József, a Városi Levéltár igazgatója moderálta. A könyv szerzője főként a levéltár dokumentumai között végzett kutatást Víziváros történetével kapcsolatban.
A levéltári kutatások mellett fehérváriakkal is beszélgetett a szerző – olyan emberekkel, akik még emlékeztek arra, hogyan nézett ki ez a városrész azelőtt. Levélári kutatás előzte meg a könyv megírását, hiszen fontos volt kideríteni, hogy először mikor fordul elő a városrész neve és mikor mérik ki a telkeket. A 20 század elejétől pedig kalendáriumok és különböző kiadványok is segítették a kutatást. A legtöbb adat a harmincas évekből volt, ugyanis a Szent István Év kapcsán megjelent a Székesfehérvár Ipara és Kereskedelme Szent István Évében című kiadvány, amiben nagyon sok hasznos forrás volt.
Az utóbbi 40-50 évben ebben a városrészben történt a legnagyobb változás, ez volt az egyik oka, hogy szerették volna feldolgozni Víziváros történetét. A másik ok pedig a minden emberben élő identitástudat erősítése, kifejezése volt. Ott ahol élünk kötelességünk elmondani a gyerekeinknek a múltunkat, mert jövő nincsen a múlt és a múlt ismerete nélkül - mondta Horváth Miklósné a Víziváros önkormányzati képviselője. Pillanatnyilag lehet, hogy a lakótelepek jellemzik a Vízivárost, de nem csak ez volt régen ezen a területen.
A Vízivárosiak körében örömteli fogadtatásra talált a szűkebb lakhelyük történetét feldolgozó könyv. Egyelőre 500 példányban jelent meg, de ha kell, készülni fog még belőle – ígéri a városrész önkormányzati képviselője.