-
Vízkereszt napja
Vízkeresztet január 6-án ünnepli a Katolikus Egyház parancsolt ünnepként. Az epifánia - „epiphania Domini”, az „Úr megjelenése” - néven is ismert vízkereszt Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe. A magyar vízkereszt elnevezés az ilyenkor hagyományosan végzett vízszentelésből eredeztethető. Vízkeresztkor kezdődik meg a házszentelések időszaka is.
2025.01.06. -
Újévi keddcsináló
Idén is folytatódik a Viktória Pódium „keddcsináló kultúrmix” című programsorozat. A Viktória Rehabilitációs Központban 2025. január 7-én 18.00 órakor kezdődő eseményen Vörös Janka jazzénekes, dr. Demeter Zsófia történész és Kiszely Krisztián fotóművész-grafikus lesznek a vendégek.
2025.01.03. -
Újévi koncert Strausszal
Ebben az esztendőben is a Vörösmarty Színház adott otthont az Alba Regia Szimfonikus Zenekar újévi koncertjének. Idén Ifj. Johann Strauss műveivel köszöntötték a zeneszerző születésének 200. évfordulóját.
2025.01.02. -
Szentmise Szűz Mária Isten anyja ünnepén
Január elsején, Szűz Mária istenanyaságának ünnepén szentmisére várták a híveket a Szent István Székesegyházba. Az újévi szentmisét Spányi Antal megyéspüspök celebrálta.
2025.01.02.
Megkezdődik a Harmonia Albensis - július minden hétfőjén koncert
Beller Róbert a Közművelődési Iroda munkatársa elmondta, az idén is színvonalas, mindenki számára elérhető, a nyári hétköznapokban kellemes kikapcsolódást biztosító templomi koncertsorozatot készítettek elő. „Elismert művészeket hívtunk Fehérvárra, a hagyományoknak megfelelően a Belváros négy barokk templomában rendezzük meg a Harmonia Albaensis programsorozatot.”- emelte ki Beller Róbert. A koncertsorozat szakmai előkészítéséért felelős Somorjai Ferenc szerint kevés olyan város van, amelyik ennyi szép barokk templommal rendelkezik, mint Fehérvár. A Harmonia Albensis részletes programja
Beller Róbert a Közművelődési Iroda munkatársa elmondta, az idén is színvonalas, mindenki számára elérhető, a nyári hétköznapokban kellemes kikapcsolódást biztosító templomi koncertsorozatot készítettek elő. „Elismert művészeket hívtunk Fehérvárra, a hagyományoknak megfelelően a Belváros négy barokk templomában rendezzük meg a Harmonia Albaensis programsorozatot.”- emelte ki Beller Róbert. A koncertsorozat szakmai előkészítéséért felelős Somorjai Ferenc szerint kevés olyan város van, amelyik ennyi szép barokk templommal rendelkezik, mint Fehérvár.
"Mindegyik templomnak csodálatos az akusztikája, a szereplők pedig tényleg a legkiválóbb együttesek, akik tavaly is bebizonyították mennyire sikeres a produkciójuk." - hangsúlyozta Somorjai Ferenc. Tavaly teltházas koncertek voltak, a szervezők reményei szerint az idén is ez lesz a jellemző és a komolyzene valamennyi kedvelője megtalálhatja majd kedvenceit.
A Harmonia Albensis részletes programja