Megkezdődött az Országos Diákparlament Székesfehérváron

 Nyitó plenáris üléssel kezdődött pénteken délután az Országos Diákparlament egész hétvégés programsorozata a Vörösmarty Színházban. Az ország minden tájáról mintegy háromszáz diákdelegált érkezett kísérőtanárokkal a rendezvényre. Az Országos Diákparlamenten résztvevő delegáltakat több lépcsőben választották meg: az intézményi fórumok után azokról a tagokról szavaztak, akik egy-egy megye diákságát képviselik.
2014.11.21. 17:44 |
Nyitó plenáris üléssel kezdődött pénteken délután az Országos Diákparlament egész hétvégés programsorozata a Vörösmarty Színházban. Az ország minden tájáról mintegy háromszáz diákdelegált érkezett kísérőtanárokkal a rendezvényre.
KÉPGALÉRIA

Délután a Nemes Nagy Ágnes Kollégium előtt gyűltek össze az ország minden megyéjéből érkezett diákok.
Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere köszöntötte a diákokat. Mint mondta „a Parlament hazatért Székesfehérvárra” és örömét fejezte ki, hogy a nemzet történelmi fővárosában kerül sor a diákparlamentre. „Akik itt most helyet foglalnak, azok képviselik azt a sok százezer fiatalt, akik az ország jövőjét meghatározzák majd a jövőben. Az a tapasztalatom, figyelve a diáktanács munkáját, hogy a diákok megszólíthatók, hogy ha olyan témát teszünk eléjük, ami megfogja őket.” Arról is beszélt, hogy az okostelefonokon való kommunikáció a fiatalok mindennapjait is meghatározza. Kiemelte, hogy „vannak olyan témák, amik bennünket összekötnek és egy demokráciában nézeteinket ütköztethetjük és vitatkozhatunk a közösség ügyeiről. Bízom abban, hogy vannak a diákparlamentben olyan fiatalok, akik később esetleg a Parlament tagjai lesznek vagy városokat fognak vezetni.”

A 296 fővel a diákparlament határozatképes volt a nyitó ülésen, ahol megválasztották az ülés levezető elnökének Mészáros Attila alpolgármestert teljes egyetértésben. (négyen tartózkodtak a szavazáskor.) Megválasztották a szavazatszámláló bizottságot és a jegyzőkönyv vezetőt, majd elfogadták a diákparlament ügyrendjét.
Sipos Imre helyettes államtitkár megnyitó beszédében arról beszélt, hogy Fehérvár korábban is nagyon komoly diákprogramoknak adott helyt és igazi diákváros. Gratulált valamennyi jelen lévő képviselőnek, akik összesen 1.3 millió diákot képviselnek a háromnapos programon. Azt kívánta, hogy olyan döntések szülessenek, melyeket alkalmazni lehet majd a köznevelési rendszerben. Tolmácsolta Balogh Zoltán köszöntőjét melyben a nemzeti erőforrások minisztere felhívta arra a figyelmet, hogy a diákparlament a fiatalság jövőjét is meghatározza. „Ez az egyetlen olyan diáktestület, mely a magyar diákokat iskolatípusok és régiók szerint is képviseli. A diákságot érdemes és muszáj is komolyan venni. Nélkülük ugyan lehet, de nem érdemes komoly döntéseket hozni.” – írta.

A Diákparlament az általános és középfokú oktatási intézményekben tanuló diákok legfőbb érdekegyeztető ülése. A törvény értelmében háromévente kell összehívnia ezt az oktatásért felelős miniszternek.
Az ülésen Kaszás András a NIT alelnöke tartott előadást, melyben a diákok érdekképviseleti tevékenységér hívta fel a fiatalok figyelmét és bemutatta a tanács működését. A Diákparlament még a 90-es évek elején indult, és ezt megelőzően csak Budapesten és Zánkán rendeztek hasonló eseményt. A mostani fehérvári ülést több hónapos előkészítő munka előzte meg.
A Diákparlament Szakmai Előkészítő Bizottsága 2013. november végén alakult meg, amelybe Székesfehérvár is delegált tagokat. A fiatalok ezt követően idén év elején azokat a témákat, problémákat is megvitatták, amelyek a novemberi 20 és 23 közötti országos Diákparlamenten kerülnek terítékre.
 
A nyitó plenáris ülést követően ma este közoktatási és felsőoktatási fórummal folytatódott az Országos Diákparlament a Vörösmarty Színházban és a Ciszterci Szent István Gimnáziumban. November 22-én, szombaton a diákönkormányzatok működéséről, belső és külső kommunikációjáról, a közösségi szolgálat tapasztalatairól és lehetőségeiről, az iskolai és kollégiumi konfliktusokról, azok megoldási lehetőségeiről és a diákszervezetekről tartanak szekcióüléseket. A tanácskozás-sorozat november 23-án, vasárnap a záró plenáris üléssel ér véget, amelyen részt vesz többek között Czunyiné dr. Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár.