-
Új játszóeszközöket adtak át
Új játszóeszközöket adtak át két székesfehérvári játszótéren, a kisgyermekes családok örömére. A Széna téren egy nagy játszóvár készült, ami mellé ősszel fát telepítenek, míg a Zsolt utcába két mókuskereket és a homokozóhoz ülőkéket telepítettek. A beruházásokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.
2024.07.04. -
Elkészült a felújítás
A munkaterületet tavaly ősz végén átadták a kivitelezőnek, azonban a kivitelezést tavasszal kezdték el a Gáz utcai garázssornál. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érintette és várhatóan még ebben az évben elkészül a felújítása a garázssor másik oldalán található útnak is.
2024.06.20. -
Új bölcsőde épül
Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.
2024.06.19. -
Öleléssel búcsúztak
Zajlik a pakolás és a visszaszámlálás a Vasvári Pál Gimnáziumban, amely átfogó felújítás előtt áll. A diákok és tanáraik egymás kezét fogva ölelték át az ódon falakat, majd az udvaron egy óriási bulival búcsúztak a szeretett intézménytől. A Vasvári a nyár folyamán beköltözik a régi Bory Jenő Általános Iskola épületébe és a teljes körű rekonstrukciót, bővítést követően, várhatóan két év múlva költözhet majd vissza a megszokott helyére.
2024.06.18.
Megkezdődik a Deák Ferenc utca páratlan oldalán a belső utak felújítása
A következő hetekben megkezdődik a Deák Ferenc utca páratlan oldalán a belső utak felújítása – jelentették be a pénteki munkaterület-átadáson. A több ütemben zajló fejlesztésnek köszönhetően megújul az útburkolat, a járda és a szegélyek, valamint a parkolófelületek is.
2022.07.08. 12:11 |
![Megkezdődik a Deák Ferenc utca páratlan oldalán a belső utak felújítása](/_upload/images/news/70181/Deak_Ferenc_utca_munkaterulet_atadas-0006.jpg)
A Deák Ferenc utca páratlan oldalán folytatódnak a felújítások, jelentette be a munkaterület átadását követő sajtótájékoztatón a városrész önkormányzati képviselője.
Molnár Tamás emlékeztetett, az utca páros oldalán három év alatt három ütemben teljes egészében megújult az útburkolat, a kopóréteg, a járdák és a szegélyek. A következő hetekben a páratlan oldal belső útjain kezdődhet meg a munka, amely szintén több ütemben zajlik majd.
![Út és parkoló felújítás kezdődik a Deák Ferenc utcában](/_upload/images/medialibrary/70180/Deak_Ferenc_utca_munkaterulet_atadas-0010.jpg)
Út és parkoló felújítás kezdődik a Deák Ferenc utcában