Vágják a hínárt a Csónakázó-tóban - könnyebb lesz evezni

A tavalyi év folyamán mintegy 300 millió forintos beruházással újult meg a Csónakázó-tó, amelynek környezetében hangulatos szabadidős övezet alakult ki. Régi álma teljesült a fehérváriaknak azzal, hogy ismét lehet csónakázni, ezt azonban megnehezítette, hogy ismét elszaporodott a hínár. A probléma megoldására egy speciális, nagy teljesítményű hínárvágó gépet béreltek ki, a levágott hínárt összegyűjtik a víz felszínéről, majd elszállítják a tó partjáról.
2017.07.24. 15:26 |
Vágják a hínárt a Csónakázó-tóban - könnyebb lesz evezni

A munkálatokról szólva Mészáros Attila alpolgármester elmondta, hogy a megújult Csónakázó tóval kapcsolatban elkezdődött az első fontos üzemeltetési feladata a Városgondnokságnak. „Kikotort mederről lévén szó, a tóban a vízinövények gyorsabban nőnek, tavasz végén algásodást lehetett tapasztalni, most pedig az elszaporodott hínár miatt kértük a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság segítségét.” - mondta el Székesfehérvár alpolgármestere, aki szólt arról is, hogy a vízinövényt a következő napokban speciális, nagy teljesítményű hínárvágó géppel vágják. A levágott hínárt a meder szélén szárítják, majd ezt követően szállítják el. A munkálatok idejére kérik a lakosság türelmét. Természetesen a tó továbbra is látogatható, a megszokott rend szerint üzemel a csónak- és kenubérlés is.Kenyeres Dániel, a Városgondokság munkatársa elmondta, hogy folyamatos hínárosodás tapasztalható a tóban. A hínárvágástól azt várják, hogy csónakázhatóvá váljon a tó, ne akadjon el az evezőlapát és az idei Sárkányhajó fesztivált is jó körülmények között lehessen megrendezni. A szakember szerint algásodás várható a továbbiakban is, ezt a Városgondnokság saját erőforrásával tudja majd takarítani.A hínár vágását kétéltű, multifunkcionális, úszó munkagéppel végzik, a beavatkozás nem károsítja a természetet. A munka során a gép kezelője a tó felső harmadáig meríti a vágószerkezetet, majd előre haladva a gép mélyen levágja a növényzetet. Az így levágott hínárt összegyűjtik a víz felszínéről, majd elszállítják a tó partjáról.

Városfejlesztés

  1. Örömteli évkezdés

    Újabb jelentős állomásához érkezett a székesfehérvári iskolafelújítási program, elkészült ugyanis az egykori Ybl Miklós Általános Iskola felújítása. A szomszédos Kodolányi János Gimnázium befogadására alakították át az épületet, melyet a diákok és tanáraik máris birtokba vettek a téli szünet utáni első tanítási napon.

    2025.01.06.
  2. Az üzempróbák is befejeződtek

    Januárban birtokba adják a Fejér-B.Á.L. és az Épkar konzorcium által épített székesfehérvári belgyógyászati tömböt. - számolt be a magyarépítők.hu. Az épület teljes egészében elkészült, minden gépészeti beszabályozás, üzempróba befejeződött.

    2024.12.25.
  3. Iskolafelújítás a megvalósulás útján

    A konkrét megvalósulás útjára lépett a Székesfehérvári Szakképzési Centrum komplex projektje, amelynek során 6,4 milliárd forint európai uniós támogatás segítségével újul meg a centrum hat intézménye. A Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskolában tartott tájékoztatón nem csak a közel 13 ezer iskolabútor beszerzéséről esett szó, hanem az iskolák épületfelújításának és eszközbeszerzéseinek részleteiről is.

    2024.12.18.
  4. Megnyílt a szárazréti bölcsőde

    Új, 28 férőhelyes bölcsőde épült a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósult meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós és hazai támogatás, továbbá közel 19 és fél millió forint önkormányzati hozzájárulás segítségével. A Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény pénteken ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit.

    2024.12.13.