Szeretetházikó a Városház téren - rászorulóknak gyűjtenek

Idén is meghirdette karácsonyi adománygyűjtő akcióját a Városgondnokság által létrehozott Székesfehérvári Szociális Alapítvány. A Belvárosban felállított Szeretetházikóban egészen december 16-ig várják a támogatásokat, a dobozba rejtett ajándékokat, melyeket ellenőrzött, követhető módon osztanak szét a valóban rászoruló családok és gyermekek körében.
2017.12.01. 13:51 |
Szeretetházikó a Városház téren - rászorulóknak gyűjtenek

Az adományozók könnyen megtalálhatják a belvárosi Szeretetházikót a Városház téren a Juhász Gyula utca sarkánál.

A Városgondnokság által létrehozott Székesfehérvári Szociális Alapítvány akciója keretében önkéntesek gyűjtik a támogatásokat egészen december 16-ig, hétköznapokon 10.00-19.00 között, míg szombaton és vasárnap 12.00-19.00 között. Szeretettel és hálával fogadják a tárgyi adományokat, játékokat, ruhákat, könyveket, tartós élelmiszereket és főként a cipősdobozba rejtett ajándékokat arra vonatkozó megjelöléssel, hogy azokat hány éves fiú- vagy lánygyermeknek szánják – mondta Láng Györgyné a Székesfehérvári Szociális Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Az adományozók akár készpénzes támogatásaikat is elhelyezhetik a Szeretetházikó gyűjtőurnájában, a pénzt pedig az alapítványon keresztül fordítják a rászorulók megsegítésére. Az akció lebonyolításában ismét az Ifjúság a Jövő Családjaiért Kulturális és Közhasznú Egyesület önkéntesei működnek közre.

Szeretnék, hogy minél többeket érintsen meg a jótékonyság szándéka, így tegyük örömtelibbé, szebbé a támogatásra szorulóknak az ünnepet. Aki csak teheti, jöjjön és adományozzon jó szívvel!

Bozai István városgondnok elmondta, hogy a Szeretetházikó már negyedik alkalommal nyitja meg kapuit a Belvárosban adventkor és reményét fejezte ki, hogy a kezdeményezés sikeres lesz. Kiemelte, hogy az akciót idén is a helyszín és a faház biztosításával támogatja a Városgondnokság.

Az ICSKE december 17-én A Szabadművelődé Házban tartja nagyszabású karácsonyi adományosztó rendezvényét, melynek keretében a meghívott családok a helyszínen vehetik át az összegyűlt ajándékokat.

Fehérvári színes

  1. Advent Szárazréten

    Igazi családi karácsonyváró programok várták azokat, akik szombaton a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Házba látogattak. Az ingyenes rendezvényen vásár, színpadi produkciók és gyermekprogramok várták a látogatókat.

    2024.12.21.
  2. Városi Diákbál januárban

    A Székesfehérvári Diáktanács egyik legnagyobb rendezvény évről-évre a Városi Diákbál. Január 31-én a Sóstói Stadionba várják a fehérvári középiskolásokat azért, hogy újra egy jót bálozhassanak intézményektől függetlenül is együtt. A jegyértékesítés a téli szünet után kezdődik, belépőket az iskolák diákönkormányzati tagjaitól lehet beszerezni.

    2024.12.21.
  3. Megérkeztek a pingvinek

    A héten kettő, korcsolyázást segítő kis pingvin érkezett a Kori Ligetbe. A Zichy liget korcsolyapályája a téli szünetben 10:00 és 20:00 között lesz nyitva, ettől eltérően csak december 24-én, amikor 8:00 és 12:00 között lehet korcsolyázni. A Kori Liget december 31-én is este nyolcig várja a korcsolyázókat, január elsején pedig csak 15:00-kor nyit majd a pálya.

    2024.12.21.
  4. Gyertyagyújtás Öreghegyen

    Az ünnepvárás jegyében telt a péntek délután az Öreghegyen, a Késmárki közben. A kültéri programokat a szél miatt igaz beköltöztették a Karl-villában található önkormányzati képviselői irodába, ahol a gyerekek mézeskalács házikót díszíthettek, a Tekergő Meseösvény pedig zenés meseelőadást tartott.

    2024.12.20.