-
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Betevő és tanszeradomány
Az augusztusi ételosztások alkalmával nemcsak tartós élelmiszerrel, süteménnyel és gyümölccsel, hanem új vagy jó állapotban lévő, használt tanszerekkel is segíthetik a jószándékúak a Fehérvári Heti Betevő vendégeit.
2024.08.01. -
Rongálás a Herosz területén
Voltak akik az ingyen fesztiválozás reményében a menhelyen keresztül próbáltak bejutni a Fezenre, kárt téve ezzel több kapuban és kerítésben.
2024.08.06. -
Helyjegy a távolsági buszokon
Első körben a Budapestről induló és oda érkező távolsági autóbuszokon vezették be a rendszert. A következő lépcsőben majd a vidéki városok között lesz igénybe vehető.
2024.08.06.
Megszüntették dr. Balogh Ibolya kormányzati szolgálati jogviszonyát
Dr. Dorkota Lajos kormány-megbízott javaslatára, dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter március 20-án kelt okiratában, bizalomvesztés jogcímen, felmentéssel megszüntette a Fejér Megyei Kormányhivatalnál fennálló kormányzati szolgálati jogviszonyát dr. Balogh Ibolya főigazgatónak.
2013.04.02. 17:08 |
![](/_user/0/Image/0000Peter2013/aprilis/dbi.jpg)
A felmentés 2013. május 31. napjával hatályos. Dr. Balogh Ibolya 2013. március 31. napjától a felmentési idejét tölti, ebben az időszakban a munkavégzési kötelezettsége alól mentesítésre került.