-
Új játszóeszközöket adtak át
Új játszóeszközöket adtak át két székesfehérvári játszótéren, a kisgyermekes családok örömére. A Széna téren egy nagy játszóvár készült, ami mellé ősszel fát telepítenek, míg a Zsolt utcába két mókuskereket és a homokozóhoz ülőkéket telepítettek. A beruházásokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.
2024.07.04. -
Elkészült a felújítás
A munkaterületet tavaly ősz végén átadták a kivitelezőnek, azonban a kivitelezést tavasszal kezdték el a Gáz utcai garázssornál. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érintette és várhatóan még ebben az évben elkészül a felújítása a garázssor másik oldalán található útnak is.
2024.06.20. -
Új bölcsőde épül
Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.
2024.06.19. -
Öleléssel búcsúztak
Zajlik a pakolás és a visszaszámlálás a Vasvári Pál Gimnáziumban, amely átfogó felújítás előtt áll. A diákok és tanáraik egymás kezét fogva ölelték át az ódon falakat, majd az udvaron egy óriási bulival búcsúztak a szeretett intézménytől. A Vasvári a nyár folyamán beköltözik a régi Bory Jenő Általános Iskola épületébe és a teljes körű rekonstrukciót, bővítést követően, várhatóan két év múlva költözhet majd vissza a megszokott helyére.
2024.06.18.
Megújul a Poprádi és a Homonnai utca - víziközmű cserével kezdődik a beruházás
Horváth Miklós Csaba, a városrész önkormányzati képviselője elmondta, hogy az útfelújítási munkák "első üteme" a Poprádi és a Homonnai utcákban a víziközművezetékek cseréje.
A Poprádi és a Homonnai utcákban a régi ivóvízvezeték azbesztcement anyagú, a kötéseknél vannak problémák, számos csőtörés volt az utcában.
Az új útburkolat kialakítása előtt több mint 600 méter hosszban cserélik ki az ivóvízvezetéket a Poprádi utcában, a munkának mintegy 120 nap alatt kell elkészülnie.
Az útlezásárokról folyamatosan tájékozatják a lakosságot, lesz olyan időszak, hogy csak egyik oldalról lehet majd behajtani az utcába.
A Homonnai utcában egy rövidebb szakaszon, közel 300 méter hosszan cserélik a vezetéket és 90 nap a teljesítési határidő.
Horváth Miklós Csaba, a városrész önkormányzati képviselője elmondta, hogy az elöregedett, régi vízvezetékek miatt sok csőtörés volt az utcákban és az útfelújítás előtt érdemes ezzel kezdeni a munkálatokat. A beruházáshoz tartozik, hogy az új vezetékeket bekötik a házakhoz is. Ezt követően jöhet az útépítés csapadékvíz elvezetéssel, és járdaépítéssel a Poprádi és a Homonnai utcákban.