-
Új játszóeszközöket adtak át
Új játszóeszközöket adtak át két székesfehérvári játszótéren, a kisgyermekes családok örömére. A Széna téren egy nagy játszóvár készült, ami mellé ősszel fát telepítenek, míg a Zsolt utcába két mókuskereket és a homokozóhoz ülőkéket telepítettek. A beruházásokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.
2024.07.04. -
Elkészült a felújítás
A munkaterületet tavaly ősz végén átadták a kivitelezőnek, azonban a kivitelezést tavasszal kezdték el a Gáz utcai garázssornál. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érintette és várhatóan még ebben az évben elkészül a felújítása a garázssor másik oldalán található útnak is.
2024.06.20. -
Új bölcsőde épül
Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.
2024.06.19. -
Öleléssel búcsúztak
Zajlik a pakolás és a visszaszámlálás a Vasvári Pál Gimnáziumban, amely átfogó felújítás előtt áll. A diákok és tanáraik egymás kezét fogva ölelték át az ódon falakat, majd az udvaron egy óriási bulival búcsúztak a szeretett intézménytől. A Vasvári a nyár folyamán beköltözik a régi Bory Jenő Általános Iskola épületébe és a teljes körű rekonstrukciót, bővítést követően, várhatóan két év múlva költözhet majd vissza a megszokott helyére.
2024.06.18.
Megújult a Zombori út - felújították a víziközműveket és a járdákat is
A Zombori út felújításához kapcsolódó műszaki átadásra került sor pénteken, az út, a csapadékcsatorna és a vízvezeték felújításának együttes összege meghaladta a 443 millió forintot. A felújítás során 740 méter szennyvízcsatorna és összesen 913 méter csapadékcsatorna épült át.
2019.04.05. 10:33 |
![Megújult a Zombori út - felújították a víziközműveket és a járdákat is](/_upload/images/news/54084/zombori.jpg)
Az útépítési munkák során kicserélték az elfagyott és megsüllyedet útszegélyeket is, közel 3 km hosszúságban, 6713 négyzetméter új aszfalt kopóréteg épült és az egyenetlen teherbírású részeken a teljes pályaszerkezetet is kicserélték.
![Befejeződött a Zombori út teljes felújítása](/_upload/images/medialibrary/54087/zombori_ut_atadas-1.jpg)
Befejeződött a Zombori út teljes felújítása
![](/_upload/editor/2019/Peter/marcius/zombori_ut_atadas-4.jpg)
![](/_upload/editor/2019/Peter/marcius/zombori_ut_atadas-10.jpg)