Megvan a költségvetési forrás az Auchan körforgalom felújítására

Egy igazán jó hírrel zárta Facebook fogadóóráját Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere: a Kormány döntött, megvan a költségvetési forrás az “Auchan-körforgalom” felújítására és bővítésére! Köszönetet mondott Vargha Tamás és Törő Gábor országgyűlési képviselőknek, akikkel közösen elérték, hogy ez a beruházás is bekerüljön az állami útfelújítási programba.
2020.11.16. 18:03 |
Megvan a költségvetési forrás az Auchan körforgalom felújítására

Fehérvár polgármesterének Facebook fogadóórájáról ITT olvashatnak részletes összefoglalót a város honlapján.

Körgeometriájú, jelzőlámpás irányítású csomopontot alakítanak ki, amely elbírja majd 6000 autó áthaladását is óránként. A tervezés során egy egységként vizsgálták az M7-es autópályáról lejövő forgalmat, a lehajtósáv összefonódását a 63-as út lehajtójával, a 63-as-8-as "nagy" körforgalmat, valamint a "kis" körforgalmat, hiszen ezeknél az elemeknél bármilyen forgalmat akadályozó művelet azonnali kihatással van a csomópont többi ágára is.

Városfejlesztés

  1. Iskolafelújítás a megvalósulás útján

    A konkrét megvalósulás útjára lépett a Székesfehérvári Szakképzési Centrum komplex projektje, amelynek során 6,4 milliárd forint európai uniós támogatás segítségével újul meg a centrum hat intézménye. A Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskolában tartott tájékoztatón nem csak a közel 13 ezer iskolabútor beszerzéséről esett szó, hanem az iskolák épületfelújításának és eszközbeszerzéseinek részleteiről is.

    2024.12.18.
  2. Megnyílt a szárazréti bölcsőde

    Új, 28 férőhelyes bölcsőde épült a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósult meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós és hazai támogatás, továbbá közel 19 és fél millió forint önkormányzati hozzájárulás segítségével. A Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény pénteken ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit.

    2024.12.13.
  3. Új iskolabútorok

    Új iskolabútorokat kaptak mintegy 850 millió forint értékben a Székesfehérvári Szakképzési Centrum fenntartásában működő intézmények. A technikumokba összesen 12.810 darab bútor – székek, asztalok, szekrények – érkeztek. A hat iskolában megvalósult beruházásról sajtótájékoztatón számoltak be a Váci Mihály Technikumban, ahol be is mutatták az új, színes berendezéseket.

    2024.12.10.
  4. Megújul a könyvtár

    Mintegy 370 millió forintból újulhat meg a Vörösmarty Mihály Könyvtár olvasótermi épülete. Egy patinás épület nyeri vissza régi fényét, az épületen belül pedig új programokkal is készülnek – osztotta meg a jó hírt közösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester.

    2024.12.10.