Műhelytűz és baleset a 81-es főúton

 Műhelytűzről érkezett bejelentés szombaton reggel a székesfehérvári tűzoltóság ügyeletére. A jelzés szerint Székesfehérvár és Sárkeresztes között, a 81-es főút mellett egy műhely ég. Esze István tű. törzszászlós, szolgálatparancsnok II-es kiemelt fokozatban határozta meg a riasztást, amely alapján Székesfehérvárról három gépjárműfecskendő és a vízszállító kezdte meg a vonulást. Az első tűzoltóautó a jelzéstől számított hetedik percben már a helyszínen volt, ahol egy műhelyként használt garázs teljes terjedelmében égett.
2011.08.13. 11:55 |

 A 81-es főút mellett, a Pótkerék Csárda parkolójánál lévő lapostetős épület egyik végében a körülbelül 5x7 méteres garázs ajtaján keresztül több méter magasra csaptak ki a lángok, a sűrű fekete füstöt már Székesfehérvár határából látni lehetett. Az autószerelő műhelyként használt helyiségből a tűzoltók az oltási munkálatok közben egy 11,5 kilogrammos PB gázpalackot és egy szén-dioxid palackot hoztak ki, amelyeket vízzel visszahűtöttek. A garázsban bennégett egy Volkswagen Passat személygépkocsi, egy robogó, és több gumiabroncs. A bent lévő szerszámok és egyéb eszközök – köztük egy kétoszlopos csápos emelő - használhatatlanná váltak. A tűzben az épület előtt parkoló Peugeot 407-es személygépkocsi eleje a nagy hőtől megrongálódott, a műanyag alkatrészek megolvadtak. Személyi sérülés nem történt. A gyors beavatkozásnak köszönhetően a lángok a szomszédos fémmegmunkáló műhelyre nem terjedtek át.
 
 Képek a tűzesetről! /Fotó: Bisztricz Anett/
 
Jelzés időpontja: 2011. augusztus 13., 8 óra 18 perc
Riasztási fokozat: II-es kiemelt (Fehérvár I-es, Fehérvár II-es és Fehérvár III-as gépjárműfecskendő, valamint a vízszállító jármű és a műszaki mentőszer)
Beavatkozó csoport: C csoport

Tűzoltásvezető: Esze István tű. törzszászlós, szolgálatparancsnok
 
 Még tartottak az oltási munkálatok, amikor a 81-es főúton, a tűzeset helyszínétől körülbelül 50 méterre a lassuló kocsisorban három személygépkocsi összeütközött. A tűzoltók a csattanásra figyeltek fel, és közülük többen odafutottak. Egy szlovák rendszámú Skoda Fabia, egy Opel Corsa és egy Suzuki Swift ütközött. A mentők az Opelt vezető fiatal nőt az elsődleges adatok alapján könnyebb sérülésekkel szállították kórházba. A mentés idején a 81-es főút ezen szakaszán teljes útzár volt, majd egy sávon, váltakozó irányba indult meg a forgalom.
 
 Képek a balesetről! /Fotó: Bisztricz Anett/
 
Jelzés időpontja: 2011. augusztus 13
Riasztási fokozat: I-es (Fehérvár II-es gépjárműfecskendő)
Beavatkozó csoport: C csoport
Mentésvezető: Sárközy Csaba tű. zászlós, szolgálatparancsnok-helyettes