A december 25-i karácsonyunkat az első három század keresztényei nem ismerték, Jézus születése utáni évszázadokban még csak említést sem tesznek Krisztus születéséről. Ami ezt a napot különlegessé tette a pogány Római Birodalomban, az a Nap imádásának szentelt ünnep volt.
Egészen a negyedik század elejéig az egyház vízkereszt ünnepén, a mai naptárunk szerint január 6-án, az emberré vált Isten világra jövetelének misztériumát ülte meg.
Január hatodika a pogányoknál a Dionüszosz-ünnep napja volt, emellett Ozirisznek szentelt nap is volt, és úgy tartották, hogy a Nílus vize is különös csodaerővel telik meg ezen a napon. A január 6-án tartott keresztelési ünnep meghonosodott a Kelet hivatalos egyházában, noha az, bár harcolt az eretnekek ellen, mégis más egyházi szokásokat is átvett tőlük. A január 6-án tartott ünnep ezután vált Jézus születésének és keresztelésének ünnepévé is a negyedik század elejére. Egyiptomi, szír és palesztin források támasztják alá ennek a kettős ünnepnek a meglétét és azt, hogy nagy jelentőségű esemény volt.
Mindhárom forrásból kiderül, hogy fontos szerepe volt a fénynek. Már a pogányok is a nappal meghosszabbodását ünnepelték ezen a napon. Az epifánia ünnepén pedig a sötétséget elűző Krisztus és Krisztus, mint a világosság belépése a sötétségbe jelenik meg.
A 325-ös nicaeai zsinaton több korábbi tant is elutasítottak. Többek között elítélték azt a tant, hogy Jézus születésekor nem maga Isten lett emberré, és azt is, hogy Jézust csak a kereszteléskor adoptálta Isten.
Ennek következtében a konkrét dátumtól függetlenül fontossá vált, hogy különváljon a születés és a keresztelés ünnepe.
Ezt követően jelent meg az a gondolata, hogy a születésünnepet az epifániától elkülönülve tartsák meg. A 4. század elejére jutott el az ősi epifániaünnep Keletről Nyugatra, Rómába is. Történelmi forrásokból annyit tudunk, hogy 336-ban december 25-én ünnepelték Krisztus születése napját, sőt már előtte Nagy Konstantin idejében is.
A dátum megjelölésében fontos szerepe lehetett annak, hogy a pogányoknak különlegesen fontos ünnep volt a december 25. Ekkor tartották a Napisten ünnepét, és tudjuk azt is, hogy Nagy Konstantin császár tudatosan törekedett arra, hogy a Nap-kultusz és a Krisztus-kultusz összekapcsolódjon.
Augusztinusztól és Leó pápától is vannak utalások arra, hogy felszólítják a népet: ne a Nap születését ünnepeljék, hanem Krisztusét december 25-én. A forrásokból tehát következtetni lehet arra, hogy az egyház ismerte ennek a napnak a pogány jelentőségét.
December 25-én ünneplik a karácsonyt a római katolikus, a protestáns egyházakban, konstantinápolyi, alexandriai, romániai, ciprusi, görögországi, finnországi ortodox egyházak. Kitartottak a január 6. mellett a jeruzsálemi, oroszországi, szerbiai, bulgáriai, grúz, lengyel és cseh ortodox egyházak, valamint az etiópiai, kopt, szír-jakobita, indiai ortodox egyházak. Az örmény egyház viszont pár nappal később január 18/19-én ünnepel.
forrás: Oscar Cullmann: A karácsony ünnepének kialakulása és a karácsonyfa eredete, Budapesti Református Theológiai Akadémia Bibliai és Judaisztikai Kutatócsoportjának kiadványa, Budapest, 1992.
