-
Kottamentő akció
A zenei neveléshez és a környezetvédelemhez is hozzájárulnak mindazok, akik csatlakoznak a Tálos Edit Alapítvány kottamentő akciójához. A cél, hogy a használaton kívüli zongorakottákat a nyár folyamán összegyűjtsék, majd szeptember első hetében egy kottavásárt tartanak a Zeneiskolában.
2024.07.31. -
Augusztus a Prosperóval
A Prospero Színkör, amellett, hogy készül a következő évad új bemutatójára, egy augusztusi előadást is ajánlj a nézők figyelmébe. Augusztus 10-én szombaton 19 órától Harold Pinter: Az étellift című darabját játssza a társulat a V54 Színház és Kultúrtérben.
2024.07.31. -
Már kapható az új Ars Regia bérlet
Országosan egyedülálló kezdeményezésként indították útjára tavaly az Ars Regia bérletet négy székesfehérvári kulturális intézmény összefogásával. A kezdeményezés a 2024/2025-ös évadban is folytatódik, a bérlet már megvásárolható.
2024.07.31. -
Székelyföldi verstábor
12. alkalommal találkozhattak ebben az esztendőben a Kárpát-medencei fiatalok, Csíkcsomortánban. Az alapító nevét viselő Székelyföldi Varga Sándor Verstábor tíz napjában Weöres Sándor életművét ismerik meg a diákok.
2024.07.31.
Miklósa Erika énekelt a Bazilikában - óriási volt az érdeklődés
Folytatódott a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat. Ezúttal Miklósa Erika világhírű operaénekes lépett fel, Drahos Béla vezényletével közreműködött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. A sorozat harmadik állomásán a fehérvári Bazilika teljesen megtelt az előadás kezdetére, a templomi padsorok mellé és közé székeket biztosítottak a szervezők, hogy minél többen le tudjanak ülni.
2011.07.14. 21:15 |

A Harmonia Albensis koncertsorozat 2011-es programjában még két előadás szerepel: július 21-én 19.30-kor Liszt és kortársai a Ciszter templomban és július 28-án 19.30-kor Liszt: Esztergomi mise a Szent István Bazilikában.