Minden a tejfogaknál kezdődik - a marandandó fogak épségéért

  Sokan úgy gondolják, hogy a tejfogaknak nincs szükségük különösebb ápolásra, mert néhány éven belül úgyis kihullnak. Ez a vélekedés azonban későbbi problémákhoz vezethet. A szülőknek már a gyermekeik első fogának megjelenésétől kezdve gondoskodniuk kell a kicsik fogainak egészségéről. A szuvasodás ugyanis a tejfogakról átterjedhet az alattuk megbúvó, ínyt áttörni készülő maradó fogakra is.
2011.07.11. 15:46 |
 Sokan úgy gondolják, hogy a tejfogaknak nincs szükségük különösebb ápolásra, mert néhány éven belül úgyis kihullnak. Ez a vélekedés azonban későbbi problémákhoz vezethet. A szülőknek már a gyermekeik első fogának megjelenésétől kezdve gondoskodniuk kell a kicsik fogainak egészségéről.
 
 A tejfogak jelentősen befolyásolják az állcsont és állkapocscsont fejlődését, és a maradó fogak egészségét. A szuvasodás a tejfogakról átterjedhet az alattuk megbúvó, ínyt áttörni készülő maradó fogakra is. Ezen kívül a tejfogak helye egyben az új fogak helye is lesz. Ha korán kihullnak, előfordulhat, hogy az új fogak nem megfelelő helyzetben fognak kinőni.
 
A fluorid hatása
 
 A tejfogak ápolását legjobb röviddel azután megkezdeni, hogy áttörték az ínyt. Fogmosáshoz speciálisan gyermekeknek készült fogkrémet használjanak, melynek összetevői akkor sem okoznak kárt a gyerekeknek, ha véletlenül lenyelik a fogkrémet. Figyeljen oda a fogkrém fluorid tartalmára, mely maximum 500 ppm (pars per million) lehet. A fogak tisztításához használjon ujjára csavart gézlapot vagy nagyon puha sörtéjű, kisfejű, gyermekek számára készült fogkefét, amire borsónyi mennyiségű fogkrémet tegyen.
 
 A fluorid fontos az egészséges fogak szempontjából. Helytelen használata miatt azonban fehér foltok jelenhetnek meg a fogak felszínén, a tartós túladagolása pedig a csontszerkezet változásaihoz vezethet. A fluorid nem csak helyileg, a szájüregben fejti ki hatását, ezért sok gyermek kap fluoridot tablettaformában is. A még elő nem tört, maradó fogak is képesek felvenni ezt a hatóanyagot. Így már növekedésük, fejlődésük közben is erősödnek.
 
 A szülők kérjenek tanácsot fogorvostól vagy gyermekorvostól azzal kapcsolatban, milyen formában alkalmazzák, és hogy adagolják a fluoridot. Vegyék figyelembe, hogy a konyhasó és az ásványvizek is tartalmaznak bizonyos mennyiségű fluoridot.
 
A fogmosás helyes technikája
 
 A gyermeknek körülbelül két éves korától kezdve meg kell tanítani, hogyan mosson egyedül fogat, naponta kétszer, szülői felügyelet mellett. Legkésőbb iskolakezdésre a gyermeknek már önállóan tudnia kell fogat mosni. Meg kell neki tanítani, milyen technikával mossa a fogát, úgy hogy egyetlen fogfelület se maradjon ki.
 
 Legjobb módszer, ha a gyermek a rágófelületek tisztításával kezdi a fogmosást, ezt követően a fogak külső, majd belső felszínét tisztítja meg. Az őrlőfogakra különösen figyeljen oda, mivel ezek felszíne gyakran erősen barázdált, és így felületükről nehéz eltávolítani az ételmaradékokat. A tejfogak kevésbé ellenállóak, mint a maradó fogak, így a fogszuvasodás hamarabb kialakulhat és gyorsabban is terjedhet.
 
A tejfogakat is meg kell mosni főétkezések után, körülbelül 3 percig kell, hogy tartson egy-egy fogmosás, és egyetlen fog vagy fogfelszín sem maradhat ki.
 
A fogváltás
 
 Viszonylag hosszú idő telik el az első tejfog kihullása és a maradó fogakból álló teljes fogsor kifejlődése közt. A fogváltás a hatodik és tizenkettedik életév közötti időszakra tehető (kivéve a bölcsességfogak megjelenése). Az első maradó fog többnyire hat éves korban töri át az ínyt, az őrlő tejfogak mögött. Ez a fog különösen nagy odafigyelést igényel, mivel a fogkefével nehezen közelíthető meg, és a tejfogakénál is barázdáltabb a felszíne.
 
 Az iskolakezdés időszakában kell átállni a felnőttek számára készült fogkrémek használatára. Ezek fluorid taralma 0,1 % vagy 1000 ppm (maximum 1500 ppm). Ezzel kapcsolatban is ajánlott kikérni a fogorvos véleményét. A legfontosabb, hogy szülőkként jó példát mutassunk a gyermekünknek. Reggel és este mossunk együtt fogat, a kicsi utánoz majd minket és később magától is tudni fogja, hogyan vigyázzon fogai egészségére.
 
 Engedje meg gyermekének, hogy maga válassza ki a neki tetsző fogkefét, persze némi irányítással. Fogápolás szempontjából nincs jelentősége, hogy elektromos vagy hagyományos fogkefét választ-e. A lényeg, hogy a napi fogmosás örömet szerezzen a gyermeknek, és ne jelentsen küzdelmet sem a gyermek, sem a szülő számára. Sok fogkefe éppen ezért játékos alakot formál vagy mesefigurával díszített. Mutassa meg gyermekének, mely fogkefék közül választhat. Az ideális fogkefe lekerekített sörtéjű és puha. Feje kicsi kell, hogy legyen, hogy a fogak minden szegletét könnyedén elérje. Fontos a vastag, csúszásmentes nyél, hogy a gyermek biztonságosan és stabilan a kezében tarthassa a fogkefét. Minden fogmosás után alaposan le kell öblítenie a fogkefét, aztán pedig levegőn hagyni megszáradni.
 
Hurrá, megyünk a fogorvoshoz!
 
 Ezt a felkiáltást ritkán hallani gyermekektől, pedig jó lenne, ha a kicsik természetesnek vennék a fogászati vizsgálatot. Három éves kortól a gyerekeket félévente ajánlott fogászati kontrollvizsgálatra vinni. Ha rossz tapasztalatai vannak a fogorvosi kezelésekkel kapcsolatban, akkor is próbálja meg elkerülni, hogy félelmét átvigye a gyermekére. Veleszületett fogorvosfóbia nem létezik. Soha ne fenyegesse gyermekét a fogorvossal, akkor sem, ha nem hajlandó fogat mosni.
 
 A legjobb, ha gyermeke olyan kontrollvizsgálat alkalmával találkozik először fogorvossal, amely alkalmával saját fogait ellenőrizteti. Így a kicsi láthatja, mi is történik. Ilyenkor még az is előfordulhat, hogy a gyermek saját maga akarja, hogy az orvos az ő fogait is megvizsgálja.
 
 Ma a legtöbb fogászati rendelő gyermekbarát, a kicsik figyelmét matricák, plüssfigurák kötik le, így könnyebben megbarátkoznak az új helyzettel.
 
 Akkor is tanácsos fogászati ellenőrzésre vinni a gyermeket, ha nincsenek problémái, így nem csak fogai egészségéről bizonyosodhatunk meg, de a gyermek könnyebben hozzászokik az idegen emberekhez és környezethez is. Az így kialakított bizalom rendkívül nagy segítséget jelent, ha a későbbiekben esetleg kezelésre is szükség lesz.
 
 Sokat tehetünk gyermekünk fogainak egészségéért, ha a kicsinek pontosan elmagyarázzuk, hogyan is alakul ki a fogszuvasodás, megmutatjuk, milyen a fogmosás helyes technikája, odafigyelünk az egészséges táplálkozásra, a szuvasodásnak indult fogakat időben kezeltetjük fogorvossal, és fluoriddal erősítjük a kicsik fogzománcát.
 
Amit ajánlott elkerülni
 
 Amikor a kisbaba világra jön, még nincsenek baktériumok a szájüregében. A fogszuvasodást bakteriális fertőzés okozza, melyet a gyerekek idővel a szülőktől kapnak meg. A fertőzés többnyire csecsemőkorban következik be, például amikor a szülők megnyalják a cumit, a kanalat vagy a cumisüveg száját. Ezeket lehetőleg kerülje, és figyeljen oda saját szájhigiéniájára is.
 
 A kisbabának ne adjon édesített italokat és gyümölcsleveket, különösen azért veszélyesek ezek a fogakra nézve, mert a kisbaba sokat és sokáig cumizik, így a cukrok kifejthetik káros hatásukat. Noha a természetes gyümölcslevek egyébként egészségesek, a cumisüvegből való adagolásuk miatt veszélyeztetik a fogak egészségét. A gyümölcscukor mellett savakat is tartalmaznak, melyek szintén megtámadhatják a fogakat.
 
 Nem szabad folyton a cumisüveget használni a kicsik megnyugtatására. Egy éves korától a gyermek is ihat pohárból, csészéből vagy bögréből.
 
 Az esti fogmosás után a gyermek már csak tiszta vizet ihat.
 
 Nem kell minden édesség fogyasztását megtiltania a gyerekeknek. Vannak olyan édességek is, melyek finomak, ugyanakkor nem ártanak a fogaknak. Ilyenek például a cukormentes nassolnivalók. Azonban a melasz vagy gyümölcscukor tartalmú édességek is károsítják a fogakat. A legrosszabb a fogaknak, ha a gyermek egész nap nassol, jobb, ha egy nap egyszer kap édességet és aztán alaposan megmossa a fogait.