-
Tánc-tér és Háztűznéző
Augusztus 10-én a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban programsorozat keretében kerül megrendezésre két igazán különleges előadás a Vörösmarty Színházban. Láthatjuk a Székesfehérvári Balett Színház produkcióját és Gogol: Háztűznéző című darabját is.
2024.07.30. -
Színház, tánc és balett
Országosan egyedülálló kezdeményezésként indították útjára tavaly az Ars Regia bérletet négy székesfehérvári kulturális intézmény összefogásával. A kezdeményezés a 2024/2025-ös évadban is folytatódik, a bérlet már megvásárolható.
2024.07.30. -
Első tárlat a galériában
Új kiállítás várja a művészet szerelmeseit a Távirda utcában. A Főnix Art Galéria első tárlatán öt alkotó műveit csodálhatják meg az érdeklődők két héten keresztül.
2024.07.29. -
Áldás az autókra
Az utazók védőszentjéről elnevezett maroshegyi templom július 25-én, Szent Kristóf napján tartotta hagyományos búcsúját. A szentmise részeként a hívek az úton járók patrónusához fohászkodhattak, a szertartás után pedig a járművekre kérték Szent Kristóf áldását a Vásártéren.
2024.07.26.
Minden fesztiválnapon van esőhelyszín - rossz idő esetén a Táncházban tartják a műsorokat
Megkezdődött a XV. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál. A nulladik napi Kalyi Jag koncerten és a nyitógálán kegyeibe fogadta a résztvevőket az időjárás, ám az előrejelzések szerint az előttünk álló napokon igen szeszélyes és kiszámíthatatlan lesz. Éppen ezért nemcsak a nyitó- és zárónapoknak, hanem valamennyi fesztiválprogramnak van esőhelyszíne.
2010.08.16. 17:01 |
Megkezdődött a XV. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál. A nulladik napi Kalyi Jag koncerten és a nyitógálán kegyeibe fogadta a résztvevőket az időjárás, ám az előrejelzések szerint az előttünk álló napokon igen szeszélyes és kiszámíthatatlan lesz. Éppen ezért nemcsak a nyitó- és zárónapoknak, hanem valamennyi fesztiválprogramnak van esőhelyszíne.
Az augusztus 16-a és 19-e közötti délutáni műsorokat rossz idő esetén a Táncházban tartják meg a Városház téri színpad helyett. A szervezők az utolsó pillanatig ragaszkodnak a szabadtéri helyszínhez, azonban ha eső, vagy nagyon erős szél, lehűlés jön, akkor a Malom utcában várják a közönséget. A döntéssel a nézőknek szeretnének kedvezni, hogy még rossz időjárási körülmények között is megnézhessék minden vendégegyüttes és -csoport műsorát. Minden résztvevő megértését és türlemét kérik!